Infostart.hu
eur:
362.06
usd:
311.42
bux:
148307.14
2026. szeptember 4. péntek Rozália

A szakember ajánlása: Jobb, ha a tini szülői felügyelettel iszik

A szülők is segíthetnek megóvni gyermeküket az alkoholos befolyásoltság által elkövetett erőszaktól vagy az elővigyázatlan szexuális élettől, ha hetente egyszer maguk segítenek nekik abban, hogy kontrollált körülmények között fogyasszanak alkoholt - derül ki egy kutatásból.

Az egyik brit egyetem által végzett felmérés során majdnem tízezer, Északnyugat-Angliában élő 15 és 16 éves fiatalt kérdeztek meg arról, milyen tapasztalatokat szereztek az olyan estéken, amikor alkoholt is fogyasztottak.

Kiderült, hogy harmadukkal fordult elő, hogy jelen volt valamilyen erőszakos cselekménynél, 12,5 százalékuk pedig részt vett ittasan olyan szexuális együttlétben, amelyet később megbánt.

Az is kiderült, hogy többször kerültek bajba amiatt, mert 21 év alatti létükre maguknak akartak olcsó alkoholt venni, mint ahányszor a szüleik feddték meg őket emiatt.

A tanulmány ugyanakkor arra is rámutat, hogy mindezt elkerülik azok a fiatalok, akiket otthon a családjuk megtanít a kulturált alkoholfogyasztásra.

Mark Bellis, a liverpooli John Moores egyetem által készített kutatás vezetője szerint azok a szülők, akik nem túl gyakran, legfeljebb hetente egyszer megengedik a 15-16 éves korú gyermeküknek, hogy mértékletesen fogyasszon alkoholt, azoknak általában nem kell szembenézniük az ittasság egyéb következményeivel.

Azt egy korábbi kutatás már kimutatta, hogy azok a fiatalok, akik együtt fogyaszthatnak a szüleikkel kis mennyiségű alkoholt, azok később sem válnak mértéktelen ivókká.

Egy 2008-ban készült brit felmérés pedig arra mutatott rá, hogy egy tinédzser átlagosan 44 üveg bort vagy 177 pint (majdnem egy korsó) sört iszik meg évente.

Címlapról ajánljuk
A rollerektől a zebrákig: fontos közlekedési változások Szlovákiában

A rollerektől a zebrákig: fontos közlekedési változások Szlovákiában

Szeptember elsejétől szigorodtak és lényegesen átalakultak a közúti közlekedés szabályai Szlovákiában. A belügyminisztérium előterjesztése nyomán hatályba lépett törvénymódosítások a járművezetőket, a kisméretű elektromos eszközöket használókat, valamint a gyalogosokat egyaránt érintik, a jogalkotó célja pedig a közlekedés biztonságosabbá és logikusabbá tétele volt.

Megszűnhetnek a trafikkoncessziók, kötelező orvoskamarai tagság, béremelés a szociális szférában, „három csapás” az akkugyáraknak

Két hét múlva várhatóan eltörlik a koncessziók jelenlegi rendszerét. Három elv mentén alakítják át a hulladékgazdálkodást, miután a kormány 90 milliárd forintnyi büntetést kell, hogy fizessen az EU-nak a Mohu mulasztásai után – jelentette be Magyar Péter miniszterelnök a kormányzati tájékoztatón.
Amerika sem akart kimaradni a jóból

Amerika sem akart kimaradni a jóból

Jellemzően emelkedtek az ázsiai részvénypiacok csütörtökön, miután a globális kötvényhozamok csökkenése és az olajárak stabilizálódása javította a befektetői hangulatot. Európában is többnyire emlekedést láthatunk és Amerikában is emelkednek a tőzsdék, miután esni kezdtek a kötvényhozamok, azt követően, hogy a piacok ismét elkezdték kiárazni a szeptemberi kamatemelés esélyét. Eközben viszont a piaci szereplők  már a pénteken érkező amerikai munkaerőpiaci jelentésre is figyelnek, amely további fontos jelzést adhat a Fed várható kamatpályájáról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×