Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Kevesen adnak vért világszerte

Az önkéntes véradók szerepét és tevékenységük elismerését hangsúlyozta a Véradó Szervezetek Nemzetközi Szövetsége a Véradók nemzetközi napján.

A tájékoztatás szerint a Föld lakosságának mindössze 1 százaléka ad vért, ami 81 millió véradást jelent évente.

A szervezet adatai alapján 2002-ben 39 országban jelentkeztek önkéntesen, 4 évvel később pedig 54-re nőtt azoknak az államoknak a száma, ahol a véradások 100 százaléka ingyenes felajánlásból származott.

Az idén Ausztráliában van a Véradók nemzetközi napjának választott székhelye, ahol az esemény egybeesik az ausztrál véradók évének rendezvényével. Ez utóbbi célja, hogy ráirányítsa a figyelmet a véradás szükségességére és folyamatosságára, valamint az új véradók számának növelésére.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×