Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 26. vasárnap Anikó, Anna
Gyárfás Tamás, a Nemzetközi Úszó Szövetség (FINA) alelnöke a Duna Aréna, a nyári vizes világbajnokság központi létesítménye helyszínbejárásán 2017. február 21-én. Fürjes Balázs, az egyes kiemelt jelentőségű budapesti beruházásokért felelős kormánybiztos ezen a napon bejelentette, hogy a szerződésben vállalt határidő előtt és költségkereten belül elkészült a létesítmény. Július 14. és 30. között Budapesten és Balatonfüreden rendezik meg a világbajnokságot.
Nyitókép: Balogh Zoltán

Jogerős: Gyárfás Tamás hétéves börtönbüntetést kapott

Első fokon fegyházbüntetést szabtak ki a Magyar Úszó Szövetség volt elnökére, ezt most megváltoztatta a Fővárosi Ítélőtábla. Portik Tamás ítéletét másodfokon is helybenhagyták, az ő esetében a büntetés életfogytig tartó fegyház.

Huszonhét évvel Fenyő János meggyilkolása után jogerős ítéletet született csütörtökön reggel a Fővárosi Ítélőtáblán. Az Index tudósítása szerint jogerősen életfogytig tartó fegyházra ítélték Portik Tamást, amiért 1998-ban felbérelte Jozef Rohácot, hogy ölje meg Fenyő János médiavállalkozót. Húsz év múlva bocsátható szabadlábra.

A Fővárosi Ítélőtábla Gyárfás Tamás esetében megváltoztatta a minősítést, és hét év börtönre ítélte a Magyar Úszó Szövetség volt elnökét felbujtóként elkövetett emberölés bűntette miatt.

Gyárfás Tamás a büntetés négyötöde után bocsátható feltételesen szabadlábra a leghamarabb.

Tavaly februárban Gyárfás Tamás hét év fegyházat, az Aranykéz utcai robbantásban is elítélt Portik Tamás pedig életfogytiglant kapott a Fenyő-gyilkosság ügyében első fokon. A másodfok abban is megváltoztatta a korábbi ítéletet, hogy Gyárfás Tamást nem bűnsegédként, hanem felbujtóként ítélte el. A feltételes szabadlábra helyezést az első fokkal szemben nem engedélyezte a jogerős ítélet.

A csütörtöki tárgyaláson Portik Tamás videókapcsolaton keresztül sem vett részt, Gyárfás Tamás viszont személyesen is ott volt. Az Index tudósítása szerint Gyárfás Tamás nyugodtan fogadta az ítéletet, a kihirdetés után percekig a telefonját nyomkodta.

A vádhatóság szerint Gyárfás Tamásnak elmérgesedett a viszonya Fenyő Jánossal, a Vico médiabirodalom alapítójával, több újság – köztük a Népszava – tulajdonosával, ezért elhatározta, hogy megöleti. Ennek érdekében megállapodott Portik Tamással, akinek utasítására egy szlovák állampolgárságú férfi Budapesten, 1998. február 11-én lelőtte a gépkocsijában várakozó, milliárdos médiavállalkozót.

A bíróság bizonyítottnak látta, hogy Fenyő János és Gyárfás Tamás üzleti konfliktusban állt egymással a Nap TV miatt. Fenyő János ugyanis meg akarta szerezni a Nap TV-t, illetve annak szerkesztési jogát. A bíró szerint a Fenyő János és Gyárfás Tamás közötti konfliktus odáig fajult, hogy még Horn Gyula miniszterelnök is megpróbált közvetíteni köztük. Gyárfás Tamás ügyvédje az elsőfokú ítélet indoklását és az ügyészség vádpontjait képtelenségnek nevezte. Úgy vélte, a hatóságok bizonyítékokat gyártottak, az indoklásokat pedig értelmezhetetlennek minősítette.

Jozef Rohácot 2011-ben gyanúsították meg a gyilkossággal, miután egy helyszínen talált sapkán megtalálták a DNS-ét. A szlovák férfi 2017-ben életfogytiglani büntetést kapott a Fenyő-gyilkosság és az Aranykéz utcai robbantás miatt.

Címlapról ajánljuk
Nyaralási teljesítménykényszer: robogás a kiégés felé

Nyaralási teljesítménykényszer: robogás a kiégés felé

Új trend kezd kialakulni a Z-generáció, de az idősebbek nyaralási szokásaiban is – mondta el az InfoRádióban Bereczki Enikő generációkutató. A szakember szerint sokan ma már az új készségek tanulását részesítik előnyben a nyári vakáció során, nem pedig a csendes pihenést, ennek azonban lehetnek negatív következményei.

Íme, Orbán Viktor legfontosabb tusnádfürdői üzenetei a Fidesz jövőjéről – összefoglaló

A Fidesz elnöke a Tusványoson ismertette, milyen utat lát pártja előtt ahhoz, hogy ismét sikeres, kormányra jutó erő lehessen.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Szép csendben fogyott el a köztársasági elnöki intézmény súlya Magyarországon - Vajon a közvetlen elnökválasztás elhozhatja a nemzet egységét?

Szép csendben fogyott el a köztársasági elnöki intézmény súlya Magyarországon - Vajon a közvetlen elnökválasztás elhozhatja a nemzet egységét?

A köztársasági elnök alkotmányos feladata a nemzet egységének kifejezése, megválasztása azonban szükségképpen politikai döntés. Magyarországon a parlamenti államfőválasztás sokáig koalíciós alkukhoz és részleges konszenzuskényszerhez kötődött, 2010 után azonban egyre inkább a mindenkori kormánytöbbség személyzeti döntésévé vált. A közvetlen választás első látásra demokratikusabb megoldásnak tűnhet, de önmagában nem garantál pártpolitikán felül álló államfőt, könnyen újabb országos pártpolitikai erőpróbává alakíthatja a tisztség betöltését. Cikkünkben azt vizsgáljuk, milyen intézményi megoldások segíthetik elő, hogy az államfő megválasztása ne pusztán pártpolitikai döntésként, hanem szélesebb legitimációt teremtő alkotmányos eljárásként működjön.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×