Infostart.hu
eur:
364.41
usd:
325.7
bux:
146100.04
2026. november 3. kedd Győző
Nyitókép: Pixabay

Nagyon bénán bukott le egy 22 évvel ezelőtti gyilkossági kísérlet gyanúsítottja

Vádat emelt egy 22 évvel ezelőtti gyilkossági kísérlet ügyében a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség egy férfi ellen, aki annak idején késsel megtámadott és kíméletlenül összeszurkált egy nőt Kecskeméten - közölte a vádhatóság.

A gyanúsított kilétére azt követően derült fény, hogy 2016 őszén a férfi egy másik büntetőügy vádlottjaként a bírósági tárgyalás napján nyilvános telefonfülkéből bejelentette, hogy a bíróságot két csőbombával fel fogja robbantani.

A vádirat szerint 2001 tavaszán az akkor 16 éves férfi Kecskeméten ismerkedett meg a prostitúcióból élő nővel, akinek igénybe akarta venni a szolgáltatásait. A nő azonban elzárkózott ettől, mert a férfinak nem volt gépkocsija.

A fiatal férfi a visszautasítás ellenére kereste a kapcsolatot a nővel. Végül 2001. április 11-én este az utcán dühében hátulról megragadta őt, befogta a száját, majd egy késsel megvágta a nyakát és a felsőtestén többször megszúrta. Járókelők végül felfigyeltek a nő kiabálására, és megzavarták a vádlottat, aki elmenekült a helyszínről.

A nő életét csak a gyors orvosi beavatkozás mentette meg

- írták.

Az ügyészség a férfit különös kegyetlenséggel elkövetett emberölési kísérlettel és közveszéllyel fenyegetés bűntettével vádolja, bűnösségéről a Kecskeméti Törvényszék dönt.

Címlapról ajánljuk
Tálas Péter: a lengyel alkotmányos válság élezése a PiS és az elnök érdeke a Tusk-kormány ellenében

Tálas Péter: a lengyel alkotmányos válság élezése a PiS és az elnök érdeke a Tusk-kormány ellenében

Alkotmányos válság van Lengyelországban az alkotmánybíróság körüli helyzet ügyében. Tálas Péter elemző szerint az nem kérdés, hogy anno a Kaczyński-féle PiS és Nawrocki elnök jogot sértett, de a mostani átmenet is felvet jogi aggályokat. Az elemző szerint bajban van a Tusk-kormány, de a helyzet a lengyel külpolitika Ukrajna-pártiságát alapvetően nem fogja megváltoztatni.

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Rendkívüli hírek jöttek a Közel-Keletről - Azonnal mozdulnak a piacok!

Rendkívüli hírek jöttek a Közel-Keletről - Azonnal mozdulnak a piacok!

Hétfőn az iráni konfliktus enyhülésével kapcsolatos várakozások hatására jelentősen csökkentek az energiaárak, a tőzsdei hangulatot azonban továbbra is beárnyékolták a mesterséges intelligenciával kapcsolatos befektetői aggodalmak. Kedd reggel aztán ismét kiéleződött a közel-keleti helyzet, miután sajtóértesülések szerint az Egyesült Államok támadást hajtott végre az Iránhoz tartozó Kesm-sziget ellen. Mindeközben azonban egyre több hír érkezik a diplomáciai tárgyalások előrehaladásáról, sőt, a legfrissebb értesülések már kölcsönös engedményekről és egy lehetséges megállapodásról szólnak. Az egymásnak ellentmondó geopolitikai fejlemények jelentős árfolyammozgásokat váltanak ki: az olajpiacon éles fordulatokat láthatunk, miközben a részvénypiacokon is fokozódik a bizonytalanság.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×