Az Országos Népegészségügyi Intézet (ONI, korábban NNGYK) által működtetett Tudományos Tanácsadó Testület 2017 óta teszi közzé az élelmiszerekben – beleértve az étrend-kiegészítőket is – az alkalmazásra nem javasolt növények és egyéb élettani hatású anyagok listáját. A negatív lista tartalmazza azokat a növényi összetevőket és egyéb élettani hatású anyagokat, amelyek az NNGYK és Tudományos Tanácsadó Testülete szerint közegészségügyi kockázatot hordoznak – írták a közleményben.
A negatív lista eddig jogi kötőerővel nem bírt, egyes piaci szereplők arra mint ajánlásra tekintettek, így termékeik gyártásakor nem vették figyelembe a listában szereplő tiltásokat, határértékeket, ezzel a fogyasztókat is veszélyeztették – mutattak rá a közleményben.
Kiemelték, hogy ezt orvosolja az október 29-én megjelent kormányrendelet, amely kötelező érvényűvé teszi a negatív lista alkalmazását. A rendelet szerint „az ONI tudományos tanácsadó testülete által nem vagy csak korlátozással alkalmazható növények és egyéb táplálkozási és élettani hatású anyagok listáját, amelyet az ONI a 13. § b) pontja szerinti feladata keretében a honlapján tesz közzé, és amely a forgalomba kerülő élelmiszerekre és étrend-kiegészítőkre kötelező érvényű.”





