Infostart.hu
eur:
364.75
usd:
325.92
bux:
144658.09
2026. november 3. kedd Győző
Egy halom dokumentum és papír egy fehér asztalon
Nyitókép: GettyImages/Tatiana Sviridova

Hűtlen kezelés gyanúja miatt nyomoznak az iparkamara ingatlanvásárlásai ügyében

A Budapesti Rendőr-főkapitányság hűtlen kezelés gyanúja miatt nyomoz a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) ingatlanvásárlásai miatt – erősítette meg az MTI-nek a HVG értesülését a rendőrség.

A kedden megjelent cikk szerint Nagy Elek kamarai elnök a lappal azt közölte, hogy a vásárlásra vonatkozó előterjesztést korábban egyhangúlag szavazta meg az elnökség, azok is, akik most támadják az adásvételt. Az MKIK ellenőrző bizottsága október elején egyhangú döntéssel hagyta jóvá a székházvásárlásra vonatkozó jelentést. Ennek összegzése szerint a teljes folyamat szabályos, jogszerű volt, a kamara szabályzataival összhangban – mondta a HVG-nek Nagy Elek.

A lap információi szerint az MKIK 4,2 milliárd forintot fizetett a XII. kerületi Pethényi köz 10. szám alatti, 5300 négyzetméter hasznos alapterülettel rendelkező központi székházért. A XIII. kerületi Papp Károly utcában található 8200 négyzetméteres épületért - amelyet idővel teljesen oktatási célra használnak majd – 8,5 millió eurót, azaz nagyjából 3,3 milliárd forintot adtak ki. A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara szintén vásárolt 2026 januárjában egy 2800 négyzetméteres fővárosi ingatlant, ezért 4,5 millió eurót, azaz körülbelül 1,7 milliárd forintot kellett fizetni.

A három ingatlan összesített vételára nagyjából 9,2 milliárd forint volt, ezt az összeget Nagy Elek egyetértésével fizették ki, ő ugyanis az elnöke az MKIK-nak és a BKIK-nak is.

Az ügyletek tisztaságát megkérdőjelező elnökségi tagok ugyanakkor egyebek mellett azt kifogásolták, hogy két ingatlant nem sokkal az adásvétel előtt szerzett meg az eladó, a TP Property Zrt. nevű cég – írta a HVG.

Címlapról ajánljuk
„Béna kacsa” lesz Donald Trump a félidős választás után?

„Béna kacsa” lesz Donald Trump a félidős választás után?

Mészáros Tamás, a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója az InfoRádió megkeresésére a most induló amerikai félidős választással kapcsolatban tisztázta: jelenleg a törvényhozás mindkét házában a republikánusok vannak többségben, amely egy nagyon kényelmes kormányzati helyzet az elnökség birtoklásával, illetve a Legfelsőbb Bíróságnak is kvázi konzervatív többsége van. Ám a jelenlegi projekciók szerint, mint rámutatott, a Képviselőházban szinte biztos, hogy a demokraták kerülnek majd többségbe. Arról is beszélt, mekkora fordulat mivel járhat.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Amerika lecsapott Iránra - Ugrik az olaj, esnek a tőzsdék

Amerika lecsapott Iránra - Ugrik az olaj, esnek a tőzsdék

Hétfőn az iráni deeszkalációs várakozások emelkedésének hatására jelentős esést láthattunk az energiaárakban, az AI-trade körüli aggodalmak fokozódása miatt azonban nem volt felőhetlen az öröm a tőzsdéken. Ezt követően viszont kedd reggelre sajtóértesülések szerint az Egyesült Államok támadást hajtott végre az Iránhoz tartozó Kesm szigete ellen, miközben a Trump-kormányzat nyilvánosan arról beszél, hogy egyre közelebb kerülhetnek a diplomáciai megállapodáshoz. Az események hatására emelkedik az olajár, illetve jöhet az újabb esés a tőzsdéken.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×