Infostart.hu
eur:
364.17
usd:
324.27
bux:
0
2026. november 4. szerda Károly
Nyitókép: ismeretlen

Embertelen, halálos kínzás a szombathelyi börtönben

Hetekig verték, kínozták zárkatársai B.Zs.-t Szombathelyen, a börtön 209-es zárkájában. Az ügyész életfogytiglant kért az elkövetőkre.

három elítéltet azzal vádolnak, hogy halálra kínozták zárkatársukat a szombathelyi börtönben. A nyugat.hu értesülései szerint a perbeszédekből kiderült, hogy az ügyész mindhárom vádlottra életfogytiglani szabadságvesztést kért, és legkorábban 40 év múlva kérhetnének felülvizsgálatot.

A perbeszédekből kiderült, hogy a börtöncellában a kínzás a legszerencsétlenebb zárkatárson csapódott le. Az elsőrendű vádlott kifejezetten szadisztikus jelleme társult a másodrendű vádlott agresszivitásával. rendszeresen, naponta verték gyengébb testalkatú társukat, többször addig fojtogatták, amíg az eszméletét nem vesztette, majd veréssel megint magához térítették.

Olyanról a tanúvallomás is elhangzott, hogy a sértettet ledobták a földre, majd a hasába tapostak, vagy a zárkában elhelyezett kisszékkel fejbe vágták. A homlokon keletkezett sebet öngyújtóval égették meg, hogy ne vérezzen. A kínzásokhoz tartozott még, hogy a sértettel cigarettacsikket etettek, felmosófej pamutszálát etették meg vele és egy 5 literes kannából vizet itattak vele. Ha kihányta, újra innia kellett.

Az elsőrendű vádlott védője kiemelte, hogy védence nem követett el egyenes szándékkal emberölést. A sértett vitathatatlanul meghalt, ezért halált okozó testi sértés megállapítását kérte, a különös kegyetlenséggel elkövetett emberöléssel szemben. A védők arra próbálnak választ találni, hogy ki volt az, aki a sértett halálához vezető bántalmazást véghez vitte. A másodrendű vádlott védője kiemelte, hogy a védence nagyotthalló, így hihető az, hogy ő nem észlelt semmit az éjszakai-hajnali verésekből.

A harmadrendű vádlott védője szerint a hosszú ideig tartó verés arra utal, hogy nem akarták megölni a sértettet, inkább sanyargatni akarták. A pajzsporcot feltehetőleg egy ember törte el. Az utolsó, halálhoz vezető veréssorozatról a szakértők azt mondták, a sérülések hasonlóak ahhoz, mint ha egy kamion ütötte volna el a férfit, vagy magasról lezuhant volna a betonra.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: teljesen átszabhatja a lakáshitelezést a Wekerle Plusz

Szakértő: teljesen átszabhatja a lakáshitelezést a Wekerle Plusz

A Wekerle Plusz program új lehetőségeket teremthet a lakásvásárlók és a felújítást tervezők számára, és átalakíthatja a lakáshitelezés szerkezetét is. Az új otthonteremtési és energetikai korszerűsítés fontos részleteiről Lévai Dánielt, a Netrisk Magyarország termékfejlesztési vezetőjét kérdezte az InfoRádió.

Félidős választások, végeredmény: mindkét házban demokrata többség lesz Donald Trump elnökségének további részében

A demokraták megszerezték a többséget az amerikai kongresszus mindkét házában a keddi félidős választásokon, és több hagyományosan republikánus államban is győzelmet arattak, súlyos vereséget mérve Donald Trump elnök pártjára – jelentette a Reuters hírügynökség a választási részeredmények alapján.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, és az előrejelzések szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, most úgy néz ki, a demokraták a szenátusi többséget is megszerezték. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre, több republikánus fellegvár is demokrata kézre került. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×