Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 6. péntek Lénárd
Nyitókép: Police.hu

Letartóztatták a békásmegyeri gyilkosság gyanúsítottját

A 67 éves férfi szerda reggel, a nyílt utcán többször rálőtt egy nőre, aki a helyszínen meghalt. A férfi a gyilkosság után megpróbált öngyilkos lenni, de nem sikerült neki, kórházba került.

A közlemény szerint a Budai Központi Kerületi Bíróság előre kitervelten elkövetett emberölés bűntette miatt rendelte el annak a férfinak a letartóztatását, aki alaposan gyanúsítható a november 21-i lőfegyverrel elkövetett békásmegyeri gyilkossággal.

A végzés szerint a 67 éves férfi megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy szerdán, a
hajnali órákban Békásmegyeren előre megfontolt szándékból több lövéssel megölte lánya
élettársának anyját.

A gyilkosságot követően autójával elmenekült, majd öngyilkosságot kísérelt meg, sikertelenül. Az ügyészség a gyanúsított letartóztatását, míg a védő bűnügyi felügyelet elrendelését indítványozta.

A bíróság megállapította, hogy a gyanúsított terhére rótt bűncselekmény tárgyi súlya jelentős, az bizonyítottsága esetén 10 évtől 20 évig terjedő, vagy életfogytig tartó szabadságvesztéssel büntethető. Erre, valamint az elkövetés brutalitására való tekintettel a bíróság úgy ítélte meg, hogy a terhelt esetében fokozottan fennáll a szökés veszélye.

A bíróság szerint a gyanúsított a bizonyítást veszélyeztethetné, a büntetőeljárásban részt vevőket vagy más személyeket jogellenesen befolyásolhatná.

A gyanúsított letartóztatása 2018. december 23-ig tart. A végzés végleges.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Félnek a befektetők, veszik a dollárt

Félnek a befektetők, veszik a dollárt

Hatalmasat estek tegnap a mesterséges intelligenciához kötődő részvények, és a zuhanás hatása több más piacra is átterjedt. A befektetők az amerikai kötvényekben és a dollárban kerestek menedéket, miközben az olaj ára is emelkedett. Mindez a forintra is komoly nyomást gyakorolt, így a magyar fizetőeszköz reggel 326 körül állt a dollárral és 364,6 körül az euróval szemben. Délután friss amerikai munkaerőpiaci adatok jelentek meg, amelyek jelentősen felülmúlták a várakozásokat: októberben a várt 65 ezer helyett 165 ezer új munkahely jött létre, a munkanélküliségi ráta pedig 4,2 százalékról 4,1 százalékra csökkent, miközben a dollár tovább erősödött.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×