Infostart.hu
eur:
361.99
usd:
317.52
bux:
141600.83
2026. július 22. szerda Magdolna

Újrakezdik a halálra éheztetett agárdi kisfiú ügyének tárgyalását

Elölről kell kezdeni a halálra éheztetett agárdi kisfiú ügyének elsőfokú bírósági tárgyalását, mert a kiemelt ügyben az utolsó érdemi tárgyalás, tavaly október 13. óta három hónap eltelt. A jövő keddi tárgyalás az eddigi anyagok ismertetésével kezdődik, azaz ismételt meghallgatásokat nem tartanak - közölte a Székesfehérvári Törvényszék csütörtökön a honlapján.

A közleményben jelezték, hogy a különös kegyetlenséggel, 14 éven aluli sértett sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt indult büntetőper csütörtöki tárgyalásának elején a negyedrendű vádlott - a gyermek anyai nagyanyja - nem jelent meg, egészségi problémákra hivatkozva. Hozzátették: a korábbi, novemberi tárgyalást is emiatt kellett elhalasztani, ám ezúttal az igazságügyi orvos szakértői véleményben foglaltak miatt a bíróság elutasította a kérelmet, így a nő csütörtökön végül megjelent a tárgyaláson.

A tárgyalás kezdetén az első-, a másod-, a harmad- és a negyedrendű vádlott (a szülők és a nagyszülők) visszavonták a megbízást a védőügyvédtől a bizalom megrendülésére hivatkozva, majd ugyanezt jelezte a védő is. Emiatt a bíróság elhalasztotta a tárgyalást, a per jövő kedden folytatódik - a vádlottak bejelentése szerint - új meghatalmazott védő jelenlétében. A bíróság ugyanakkor új védőt rendelt ki, aki a vádlottak védelmét felkészülten el tudja látni, ha ők mégsem hatalmaznak meg senkit a következő tárgyalásig - írták.

A törvényszék tervei szerint március elején perbeszédek hangzanak el, majd március 22-én határozatot hirdetnek az ügyben.

A másfél éves gyermek 2013 áprilisában halt meg Agárdon, mert hónapokon keresztül alig adtak neki enni és inni. A mentők már nem tudták megmenteni az életét. A szülők előbb előzetes letartóztatásban, majd házi őrizetben voltak.

A Fejér Megyei Főügyészség 2014 decemberében azt közölte az MTI-vel, hogy a halálra éheztetett kisfiú halála miatt lefolytatott nyomozás bizonyítékai alapján vádat emelt hat ember ellen. A szülők és a nagyszülők, valamint a természetgyógyász ellen különös kegyetlenséggel, 14. életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt fegyházbüntetésre nyújtottak be indítványt a Székesfehérvári Törvényszékhez. A házi gyermekorvosra foglalkozás körében elkövetett szándékos veszélyeztetés miatt felfüggesztett börtönbüntetést és foglalkozástól eltiltást indítványoztak.

A vádirat, valamint az első-, a másod-, a harmad- és a negyedrendű vádlott vallomásainak ismertetésével tavaly február 26-án kezdődött meg az ügy tárgyalása a törvényszéken.

Az ügyész akkor azt közölte, hogy a 18 hónapos gyermek súlya a halálakor 4,49 kilogramm, magassága pedig 69 centiméter volt. Halálát heveny keringési elégtelenség, súlyos soványság, fehérjehiány és kiszáradás okozta. A szakértői vizsgálatok szerint a kisfiúnál agykamratágulat és agysorvadás lépett fel, veleszületett bél- és emésztőrendszeri betegséget azonban nem találtak nála - tette hozzá. Úgy vélte, a gyerek életének megmentésére lett volna lehetőség, ha a kisfiú hónapokkal korábban szakszerű ellátást kap.

Címlapról ajánljuk

Bóka János új Fidesz-frakcióvezető: a Tisza Párt nem akarja, hogy 2030-ban az emberek szabadon dönthessenek

Készen állok a politikai közösségünk szolgálatára, vállalva, hogy megőrzöm az elmúlt 16 év eredményeit és képviselem értékeinket – jelentette ki megválasztása után kedden Bóka János, a Fidesz új frakcióvezetője egy tévéinterjúban.
inforadio
ARÉNA
2026.07.22. szerda, 18:00
Gálik Zoltán
a Budapesti Corvinus Egyetem docense
Itt a történelmi csúcs a magyar tőzsdén!

Itt a történelmi csúcs a magyar tőzsdén!

Ma is elsősorban az iráni fejleményekre figyelnek a befektetők világszerte, de más fejlemények is borzolják a kedélyeket: az amerikai kereskedelmi főképviselő újabb, több tucat országot érintő vámintézkedéseket helyezett kilátásba a Trump-adminisztráció részéről, ráadásul eközben meredeken emelkedik az olaj ára, mivel felerősödtek a közel-keleti ellátási kockázatok. Ázsiában felemás kereskedést láthattunk, Európában és Amerikában egyelőre pozitív a kép. A magyar tőzsde az OTP-nek köszönhetően felülteljesített; a társaság megállapodást írt alá a Luminor megvásárlásáról, amely a Balti régió harmadik legnagyobb bankcsoportja. Az OTP végül történelmi csúccsal zárta a napot

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×