Infostart.hu
eur:
389
usd:
330.46
bux:
0
2025. december 26. péntek István

Jóval kevesebb teát isznak a britek, mint korábban

Jóval kevesebb teát isznak a britek, mint néhány éve, és ennek az egyik legfőbb oka az, hogy kevesebb kekszet fogyasztanak.

Ha a tea valóban a brit civilizáció egyik alapköve, ahogy azt George Orwell mondta, Nagy-Britannia kevésbé civilizált hely lett az utóbbi években - kommentálta a hírt a The Times című napilap szerdán.

A teafogyasztásról készült felmérés szerint a britek 21 millió kilogrammal fogyasztanak kevesebb teát, mint 2010-ben, az eladások ötödével csökkentek. A hagyományos tejes teából 13 százalékkal isznak kevesebbet, mint két éve.

A gyógynövényes és a gyümölcsteákból viszont harmadával több fogy, mint korábban, a zöld tea iránti kereslet pedig még jobban szárnyal, az elmúlt két évben kétszeresére nőtt a kereslet, vélhetően a teafajta jótékony hatásai miatt.

Azok, akik tudnak olvasni a teafűből, tudják, hogy a jövő sem fest kedvezőbben a jelennél - írta a The Times arra utalva, hogy szakértők az eladások további 10 százalékos csökkenését vetítik előre a következő öt évre.

A tea hanyatlását részben az ital unalmassá vált imázsának tulajdonítják. A hagyományos fekete tea már senkit sem érdekel a többi italhoz képest. Az emberek keresik az izgalmasabb alternatívákat - mondta a lapnak Emma Clifford, a kutatást végző Mintel szakértője, aki szerint a csökkenő keksz- és a sütifogyasztás is a tea vesztét okozza.

A hagyományos tejes teát például sokan sütemény vagy keksz kíséretében itták, de az egészségtudatosabb táplálkozás terjedésével kekszből és süteményből is kevesebb fogy, mint öt éve. Ami azt illeti, édes kekszekből 38 millió kilóval fogy kevesebb, mint 2009-ben.

A tejes tea még így is a britek kedvenc itala, háromnegyedük mondta, hogy havonta legalább egyszer iszik ilyet, 50 százalék pedig legalább egyszer egy nap.

A briteknél több tea csak Törökországban, Marokkóban, Írországban és Mauritániában fogy egy főre vetítve.

A teának Nagy-Britanniában még mindig 654 millió fontos piaca van, ami azt jelenti, hogy minden felnőtt évente legalább 15 fontot költ teára. Ez napi két csészét jelent, így a szigetország társadalmának civilizáltsága miatt egyelőre nincs ok komoly aggodalomra.

Címlapról ajánljuk
Amiért keletre megy a magyarországi külföldi tőke

Amiért keletre megy a magyarországi külföldi tőke

46 százalékkal nőtt a közvetlentőke-befektetések állománya 2023-ról 2024-re Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében – erről beszélt Szigethy-Ambrus Nikoletta, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány elemzője az InfoRádióban.
VIDEÓ
Eljött a háború eddigi legnagyobb fordulata – A szemünk láttára dől el egész Ukrajna sorsa

Eljött a háború eddigi legnagyobb fordulata – A szemünk láttára dől el egész Ukrajna sorsa

Az ukrajnai háború legnagyobb fordulata idén egyértelműen nem a frontvonalon, hanem a Fehér Házban történt: Donald Trump elnök átvette a hatalmat az Egyesült Államok felett, ezzel gyökeres változás állt be Washington Ukrajna-politikájában. Amerika többé nem küldi korlátlanul, kvázi-bérmentve a fegyvereket, pénzt és szakértelmet Ukrajnába, emellett az amerikai diplomaták Moszkvával is egyeztetni kezdtek, azzal a céllal, hogy sikerüljön valamilyen kompromisszumot kialkudni, amely a háború lezáráshoz vezet. Az események az év végére kifejezetten felgyorsultak: majdhogynem mindennapossá váltak az orosz-amerikai és ukrán-amerikai tárgyalások, de továbbra is erősen kérdéses, hogy sikerül-e érdemi áttörést elérni a háború lezárása felé a közeljövőben. Egyelőre csupán az jelenthető ki 100%-os bizonyossággal, hogy Trump-féle, ukrajnai háború kapcsán bekövetkezett hatalmas diplomáciai, politikai és katonai fordulat egyike az év 10 legnagyobb sztorijának.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×