Infostart.hu
eur:
361.87
usd:
311.42
bux:
0
2026. május 18. hétfő Alexandra, Erik

Helen Mirrent három viaszfigurával köszöntötték

Találd meg a hamisat!" - viccelődött a 70 éves Helen Mirren Oscar-díjas brit színésznő, aki saját három élethű viaszfigurájával találkozott Madame Tusssauds panoptikumában Londonban.

A múzeumban a színésznő születésnapja alkalmából állították ki szobrait, melyek közül kettő nagy sikerű szerepeihez fűződve készült.

Az egyik A királynő című produkció főszerepében, II. Erzsébet brit királynőként örökíti meg, ezért a szerepéért Oscar-díjat is kapott Mirren.

A másik Jane Tennison nyomozóként ábrázolja az Első számú gyanúsított című krimisorozatból. A harmadik viaszszobor a vörös szőnyegen álló színésznőt mutatja be egy fekete ruhakölteményben.

Mirren a múzeumban elmondta: olyan érzés a szobrok mellett állni, mintha egyetlen nővére mellé kapott volna még hármat.

Mirren a közelmúltban vehette át első Tony-díját, amelyet Az audiencia című darabban eljátszott II. Erzsébet szerepéért kapott.

A New York-i Madame Tussauds múzeuma legutóbb Scarlett Johansson viaszmásával gazdagodott. A kiállításon az Elveszett jelentés sztárja szintén a vörös szőnyegen viselt fekete estélyiben áll mosolyogva.

Címlapról ajánljuk
Sulyok Tamás: célkeresztbe kerültem, de nem csupán én, az államfői intézmény is

Sulyok Tamás: célkeresztbe kerültem, de nem csupán én, az államfői intézmény is

Még a látszatát is kerülni kell a nem jogállami megoldásoknak Sulyok Tamás államfő szerint, akivel interjú jelent meg. „Teljesen világossá vált számomra, hogy komoly politikai igény jelent meg a köztársasági elnöki alkotmányos funkciójának újraértelmezésére.”

Bajba kerülhetnek az okostelefon nélküli autósok – tiltakozás az új parkolási rendszer ellen

Több autós egyesület is a tiltakozik a július 1-jétől érvénybe lépő új parkolási rendszer ellen. Az új rendelet szerintük jelentősen megnehezítheti a parkolási díjak szabályos megfizetését, és leginkább azokat érinti rosszul mindez, akik nem rendelkeznek okostelefonnal, vagy nem használják a digitális fizetési megoldásokat – mondta Legin István, a Zöldutat a Közlekedőknek Egyesület elnöke az InfoRádióban.
inforadio
ARÉNA
2026.05.18. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×