Infostart.hu
eur:
361.24
usd:
310.57
bux:
0
2026. május 18. hétfő Alexandra, Erik

Angelina Jolie Mianmarba látogat

Mianmarba (az egykori Burmába) érkezett szerdán humanitárius célú látogatásra Angelina Jolie.

Az amerikai filmcsillagot, aki többször is bírálta azt, ahogyan a mianmari hatóságok a róhingja muzulmán kisebbséggel bánnak, Aung Szan Szjú Kjí ellenzéki vezető hívta meg.
"
Várva várom, hogy találkozzak az emberekkel, nőszervezetekkel, civil társadalommal, belső menekültekkel és fiatalokkal, hogy közvetlenül tőlük értesüljek az ország jövőjével kapcsolatos aggodalmaikról és reményeikről" - mondta a színésznő, aki az ENSZ menekültügyi szervezetének (UNHCR) különmegbízottja.

Mianmar előtt Angelina Jolie Kambodzsában járt, ahol a tervek szerint a Netflix számára forgat filmet, amelyben egy kisgyermek szemével láttatja a vörös khmerek rendszerét. A film várhatóan 2016 végén kerül a mozikba. A film Loung Ung First They Killed My Father: A Daughter of Cambodia Remembers (Először az apámat ölték meg - Kambodzsa lányának emlékei) című könyve alapján készül, amelyben az emberi jogi aktivista az 1975 és 1979 között kétmillió embert meggyilkoló rendszer idején megélt borzalmakról számol be.

Angelina Jolie tucatnyi alkalommal járt ázsiai menekülttáborokban. 2009-ben nyíltan bírálta a thaiföldi kormányt az üldözött róhingja kisebbség sorsa miatt, és ellátogatott a Mianmar és Thaiföld határán fekvő egyik menekülttáborba.

Jolie pontos programját biztonsági okokból nem hozták nyilvánosságra, de nagyon valószínű, hogy ellátogat Rakhin szövetségi államba is, ahol a róhingják élnek.

Számos amerikai híresség - közöttük decemberben Beyoncé és Jay-Z - látogatott az utóbbi időben Mianmarba, véget vetve az önmagát 2011-ben feloszlató katonai junta évei alatti elszigeteltségnek.

Címlapról ajánljuk
„Sok mindenben hazudott” – Magyar Péter újra kiállt Sulyok Tamás államfő ellen
Reagálás

„Sok mindenben hazudott” – Magyar Péter újra kiállt Sulyok Tamás államfő ellen

„Magyarországnak viszont olyan köztársasági elnökre van szüksége, aki nem egy politikai táborhoz, hanem a magyar nemzethez és minden magyarhoz hű. A legszegényebbhez és a legelesettebbhez is.”

Bajba kerülhetnek az okostelefon nélküli autósok – tiltakozás az új parkolási rendszer ellen

Több autós egyesület is a tiltakozik a július 1-jétől érvénybe lépő új parkolási rendszer ellen. Az új rendelet szerintük jelentősen megnehezítheti a parkolási díjak szabályos megfizetését, és leginkább azokat érinti rosszul mindez, akik nem rendelkeznek okostelefonnal, vagy nem használják a digitális fizetési megoldásokat – mondta Legin István, a Zöldutat a Közlekedőknek Egyesület elnöke az InfoRádióban.
inforadio
ARÉNA
2026.05.18. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
Külföldi szakértők és banki topmenedzserek egy helyen - Mire költenek a bankok az IT-ban?

Külföldi szakértők és banki topmenedzserek egy helyen - Mire költenek a bankok az IT-ban?

Május 28-án a budapesti Marriott Hotelben kerül megrendezésre a Financial IT 2026 konferencia, amely a bankszektor legforróbb technológiai trendjeit és kihívásait járja körül. Az esemény a mesterséges intelligencia bankszektorbeli térnyerésétől a fintech forradalmon át a kiberbiztonság legújabb fejleményeiig minden olyan témát érint, amely ma meghatározza a pénzügyi szolgáltatások jövőjét. A rendezvényen igyekszünk meghonosítani új formátumokat is, így három parázs színpadi vitát rendeztünk, illetve két szekciót átölelő Vibe Coding Workshopot is tartunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×