Infostart.hu
eur:
364.83
usd:
326.49
bux:
142940.29
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán

Több ezer motoros vonult az augusztusi baleset helyszínére

Több ezer romániai motoros vonult szombaton délután Kézdiszentlélekre (Sanzieni), ahol augusztus 10-én halálos kimenetelű motoros baleset és önbíráskodás történt - írta szombaton a maszol.ro portál.

A bukaresti Chopper Academy MC Románia klub által kezdeményezett akcióhoz mintegy harminc romániai motoros klub csatlakozott. A több kilométer hosszú felvonulásban a szervezők becslése szerint mintegy 3500 motoros vett részt. A szervezők felkérték a résztvevőket, hogy legyen békés, erőszakmentes a felvonulás. A kéréshez mindannyian tartották magukat.

A motorosok többsége a leállított motorja elé helyezte a bukósisakját, és gyertyát gyújtott a szentléleki baleset 37 éves áldozata előtt. A maszol.ro tudósítása szerint a helyszínt negyede annyi csendőr biztosította, mint amennyit a magyarországi Gój Motorosok két tagjának az augusztus végi érkezésekor Kézdiszentlélekre vezényeltek.

A székelyföldi faluba bevonuló motorosokat a hatóságok korábbi tiltása ellenére sorfalat alkotva fogadták, és meg is tapsolták a helybéliek.

A motorosok vezetői kijelentették, azért tartották szükségesnek a felvonulást, mert elégedetlenek a kézdiszentléleki balesettel és önbíráskodással kapcsolatos nyomozás ütemével. Hozzátették, mindaddig megismétlik a motoros felvonulásokat, míg a hatóságok biztosítani tudják, hogy a kézdiszentlélekihez hasonló esetek nem történhetnek.

Az augusztus 10-én történt kézdiszentléleki balesetben egy 37 éves szovátai motoros vesztette életét azt követően, hogy megpróbált elkerülni egy az úttesten szabálytalanul átkelő 11 éves kislányt.

Az eset amiatt került a média figyelmének középpontjába, hogy a megsérült kislány rokonsága megvert és megkéselt egy másik motorost, aki segítséget nyújtani állt meg a helyszínen. Motoros fórumokon elterjedt az a hír, hogy az első motoros nem a baleset következtében vesztette életét, hanem meglincselték.

Címlapról ajánljuk

Ukrajna: ezért örül a magyar kormány

Fontos előrelépés a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak ügyében, hogy az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt – jelentette ki a külügyminiszter a közösségi oldalán hétfőn. A fejleményekről Magyar Péter miniszterelnök is hírt adott.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
Nagyot szárnyalt az OTP, feszült a helyzet a kötvénypiacokon

Nagyot szárnyalt az OTP, feszült a helyzet a kötvénypiacokon

Tovább fokozódtak a kötvénypiaci aggodalmak, miután az Egyesült Államok mellett Franciaország államadósság-helyzete és költségvetési bizonytalansága is egyre nagyobb nyomás alá helyezi a piacokat. Hétfőn az ázsiai tőzsdéken vegyes mozgásokat láthattunk, míg Európában és az amerikai részvénypiacokon óvatos kereskedés zajlott a megugró olajárak és a héten induló gyorsjelentési szezon árnyékában. Míg az Egyesült Államokban a Columbus Day miatt a kötvénypiacok zárva tartottak, a tőzsdéken a befektetők a friss inflációs adatokra és a banki jelentésekre várva kivárásra rendezkedtek be. Idehaza a pénteki több mint 6 százalékos plusz után tovább folytatódott az OTP emelkedése. A befektetői aggodalmakat – úgy tűnik – egyelőre képes eloszlatni a bejelentett részvény-visszavásárlás.  Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×