Infostart.hu
eur:
364.14
usd:
326.54
bux:
143485.08
2026. október 14. szerda Helén

Eladja kétmillió dolláros villáját az atlantai érsek

Az atlantai római katolikus érsek úgy döntött, eladja a 2,2 millió dollárért építtetett villáját, amely miatt bírálatok özöne zúdult rá a hívek részéről.

Wilton Daniel Gregory érsek arról tájékoztatott szombaton közleményében az atlantai érsekségen tartott tanácskozás után, hogy eladja a luxusingatlant, a befolyó összeget a helyi katolikus közösségnek adja, ő pedig egy kisebb házba öltözik.

Gregory nemrég költözött be a 600 négyzetméteres rezidenciába, amelyet annak a pénznek az egy részéből tudott felépíttetni, amelyet Margaret Mitchell író unokaöccse, Joseph Mitchell hagyott végrendeletében az érsekségre. A Mitchell családot az író Elfújta a szél című műve tette gazdaggá. Amikor Joseph Mitchell 2011-ben elhunyt, 15 millió dollár értékű vagyont hagyott az egyházra azzal a feltétellel, hogy azt "általános vallási és jótékony" célokra költik.

Gregory érsek elmondta, hogy az építkezés miatt sokan bírálták levélben, e-mailben, illetve telefonos üzenetben. A főpap ezért a minap bocsánatot kért a híveitől.

"Csalódott vagyok amiatt, hogy miközben tanácsadóim és én is mind pénzügyi, mind logisztikai és gyakorlati szempontból meg tudtuk indokolni ezt a beruházást, én magam elmulasztottam olyan szempontból megtervezni annak költségvetését, hogy tisztességem és lelkipásztori hitelességem ne csorbuljon Georgia állam északi és középső része híveinek szemében" - írta a főpap az érsekségi újságnak, a The Georgia Bulletinnek a honlapján megjelent nyílt levelében.

Joseph Mitchell azt írta végrendeletében, hogy a hagyaték felhasználásakor az egyház elsősorban a Krisztus Király-székesegyházra gondoljon, ahol ő rendszeresen imádkozott. A katedrális meg is kapott 7,5 millió dollárt a 15-ből, és 1,9 millió dollárért megvásárolta Gregory érsek régi rezidenciáját, hogy abban kialakítsa több pap otthonát. Az érseknek így új rezidenciára volt szüksége, amelyet Mitchell birtokán építtetett fel Tudor-stílusban. Gregory a minap közölte: hibát követett el azzal, hogy tágas tárgyaló- és fogadótermeket magába foglaló otthont terveztetett és építtetett magának.

Az érseket bíráló hívek példaként állították elé Ferenc pápát, aki nem költözött be a pápáknak járó vatikáni lakosztályba, és egy hétköznapi autóval jár.

A Chicagóból származó Gregory 2001-től 2004-ig az amerikai püspöki kar elnöke volt.

Címlapról ajánljuk

Varga Mihály jegybankelnök a palamentben: vagyonmentésre irányuló lépéseket tettünk

A Magyar Nemzeti Bank vagyonmentési programjának keretében már több mint 100 milliárd forint elvesztését sikerült megakadályozni – mondta Varga Mihály, a jegybank elnöke az MNB 2025-ös beszámolójának parlamenti vitájában.
inforadio
ARÉNA
2026.10.15. csütörtök, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
Tisza-kormány: Tótth András először szólalt meg lemondása után, újabb feljelentét tett a kormány

Tisza-kormány: Tótth András először szólalt meg lemondása után, újabb feljelentét tett a kormány

Váratlan lemondások történtek kedden az energetikai terület vezetésében, hiszen személyes okokra hivatkozva távozott Tótth András energetikáért felelős államtitkár. Tótth András szerdán megszólalt döntésével kapcsolatban és cáfolta, hogy ennek köze lett volna a CATL debreceni konferenciájával kapcsolatos vitához. Kedd este lemondott Juhász Edit, a MEKH elnöke is, utódja október 16-tól Losonczy Géza lesz. Szerdán távozott hivatalából Láng István, az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) vezetője is, nap közben olyan híresztelések is napvilágot láttak, hogy maga Kapitány István miniszter is a lemondást fontolgatja, de a tárcavezető cáfolta ezen lapértesüléseket. A kormány délután bejelentette, hogy hűtlen kezelés miatt eljárást indít egy közel 3 milliárd forint értékű tanácsadói szerződés ügyében, amelyet verseny nélkül, 3 nap alatt kötöttek meg, a nyertes kiléte pedig valószínűleg már az eljárás megindítása előtt eldőlt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×