Infostart.hu
eur:
362.6
usd:
322.62
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre

Tűzszünetet kötött a férjével a világsztár

Madonna tűzszünetet kötött a férjével, mindenképpen meg akarja ugyanis tartani örökbe fogadott fiát. Ehhez viszont meg kell győznie a hatóságokat, hogy békés és rendezett családi életet él.

Madonnát és a férjét is nagyon aggasztja, hogy örökbe fogadott fiúkat, David Bandát esetleg elvehetik tőlük. Minden a következő két héten múlik, kedden költözik be ugyanis a család 7 millió fontot érő londoni otthonába Pestone Kilembe, akinek a döntésétől függ a kis David sorsa.

Hazatérte után jelentést kell tennie a tapasztaltakról a malawi legfelsőbb bíróságnak, amely eldönti: megtarthatja-e Madonna és Guy Ritchie a gyereket, vagy sem.

A kis David 22 hónapos, tavaly október óta él Madonnával - az örökbefogadás azonban még nem hivatalos.

A pár egyik barátai szerint ugyan Madonna és Ritchie házasságával nincs minden rendben, de David miatt megpróbálják félretenni az ellentéteket. A siker érdekében külön dadust - méghozzá egy férfit - is alkalmaznak havi kétezer fontért (753 ezer forintért), aki kizárólag a kis Daviddel foglalkozik majd.

A felügyelő a többi között kikérdezi majd a házaspárt arról, mennyit isznak, hogyan védekeznek a nem kívánt terhesség ellen, és mi a véleményük a válásról. Õ "dönti" el azt is, elég kedvesek és szeretetteljesek-e egymással, valamint gyermekeikkel, Lourdesszel és Roccóval.

"Biztos akarok lenni abban, hogy David boldog, és jó családban él. Találkoztam már Madonnával és Ritchie-vel, mindketten nagyon kedves embernek tűnnek" - mondta előzetesen Penstone Kilembe.

Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×