Infostart.hu
eur:
363.22
usd:
325.89
bux:
143453.78
2026. november 6. péntek Lénárd

Még nem tudni, hogy lesznek-e prostituáltak a Forma-1-en

Egyelőre nem tudni, hogy lesznek-e prostituáltak a hétvégi Forma-1-es futam idején Mogyoródon. A mogyoródi önkormányzat aljegyzője szerint kijelölték a védett övezeteket, amelyeket ismernek a prostituáltak, és azt megváltoztatni nem fogják. A Magyarországi Prostituáltak Érdekvédelmi egyesületének elnöke viszont nem nyilatkozik az ügyről, és azt sem árulja el, hogy lesznek-e lányok Mogyoródon.

A mogyoródi önkormányzat egyeztetéseket folytatott a prostituáltak érdekvédelmi képviseletének elnökével, Földi Ágnessel - mondta a település aljegyzője.

Moldván Tünde kiemelte, hogy az önkormányzat egy 2003-as rendeletben több utcát jelölt ki védett területnek, és ezeket ismerik a prostituáltak. Hozzátette: az önkormányzat ezen változtatni nem fog.

A rendelet végrehajtása a rendőrség feladata lesz - hangsúlyozta a mogyoródi aljegyző.

Az InfoRádió megkereste a Prostituáltak Érdekvédelmi Egyesületének elnökét is, aki nem kívánt nyilatkozni, és azt sem árulta el, hogy lesznek-e lányok Mogyoródon a Forma-1-es futam idején.

Hanganyag: Kálló Izabella

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Sári Zsolt az ügynökaktákról: a hiteles adatokkal jobban megérthető, mi miért történt, mert a rendszer volt a fő bűnös

„Le akarjuk zárni a hallgatás korát, nem akarjuk, hogy tovább kísértsen az a múlt, ami lehetővé tette a zsarolhatóságot, lehetővé tette azt, hogy találgatások legyenek” – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az ügynökaktákról Sári Zsolt, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Tisza-kormány: új részletek derülhetnek ki a kegyelmi botrányról, kőkemény változások jönnek

Tisza-kormány: új részletek derülhetnek ki a kegyelmi botrányról, kőkemény változások jönnek

Tovább zajlik az elszámoltatás, miközben a Tisza-kormány több területen is komoly változásokat készít elő. A fideszes Pócs Jánost azonnali hatállyal kitiltották a parlamentből, mert megzavarta az Országgyűlés munkáját. Szigorúbb szabályok jönnek a hulladékkoncesszióban és a MOHU működésében, emellett a kormány nagy biztosítási szabályozási csomagot is bejelentett, és véget vetne az Orbán-kabinet fizetős bevándorlási programjának. Kozármisleny visszavonta Matolcsy György díszpolgári címét, a volt jegybankelnök gyanúsítási listája pedig tovább bővülhet, ő azonban csak zárt ülésen hajlandó beszélni. A Médiatanács a reklámadó eltörlését kéri a parlamenttől, a kormány pedig tervet készített arra, hogyan pótolja a magyar talajból hiányzó, hét Balatonnyi vizet.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×