Infostart.hu
eur:
364.62
usd:
325.05
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre
A nemzeti konzultációt hirdetõ plakát (k) Budapesten, a XI. kerületi Budaörsi úton 2022. október 19-én. A brüsszeli szankciókról szóló konzultáció ívén hét kérdés szerepel az Oroszországgal szemben már bevezetett, illetve tervezett szankciós lépésekrõl, illetve azok következményeirõl.
Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Sorra hozzák a magyar városok a kemény korlátozó döntéseket a plakátok ügyében

Budapesthez hasonlóan több nagyvárosban is újraszabályozzák, korlátozzák a közterületi hirdetéseket, a plakáthelyek számát. Már döntött erről Szeged, de Kaposvár és Békéscsaba is vizsgálódik, a fővárosban pedig 10 ezer plakáthelyet szüntetnek meg a 15 ezerből, és megszüntetik a gigantikus óriásplakátokat.

A szegedi közgyűlés június 26-i ülésén döntött arról, hogy elindítják a közterületi hirdetések elhelyezését szabályozó településképi rendelet módosításához szükséges előkészítő folyamatot. A főépítészi javaslat szerint – a törvényben előírtakon túl – nem lesz elhelyezhető reklám a helyi védelem alatt álló épületeken és azok telkén, valamint a helyi védelem alatt álló területeken és helyi jelentőségű természetvédelmi területeken.

Szegeden az utcabútorokon és az utasvárókon elhelyezett citylight plakáthelyek vannak önkormányzati tulajdonban. Ezek kezelését az önkormányzati tulajdonú Szegedi Városkép és Piac Kft. végzi, a vállalkozás emellett molinóhelyetek és mobil reklámfelületek bérbeadásával is foglalkozik. A cég tavalyi reklámbevétele meghaladta a 102 millió forintot, ami több mint 5 százalékkal volt magasabb az előző évinél.

Békéscsabán az önkormányzat értékesíti a közterületi plakáthelyeket. A békési vármegyeszékhelyen is voltak az elmúlt években a lakosság részéről a kihelyezett reklámok minőségével, tartalmával és számával kapcsolatos észrevételek: kifogásolták a nem megfelelően karbantartott köztéri reklámokat, a fényreklámok fényerejét és villódzását. A közterületi plakáthelyek száma az elmúlt években stagnált, sőt némiképp csökkent. A településkép védelméről szóló önkormányzati rendelet felülvizsgálata elkezdődött, emiatt a reklámokkal kapcsolatos szabályok a jövőben változni fognak – közölte Szarvas Péter (Hajrá Békéscsaba Egyesület) polgármester.

A városnak 2023-ban 5,3 millió, 2024-ben és 2025-ben pedig megközelítőleg azonos, 12,8, illetve 12,68 millió forint bevétele származott a közterületi reklámhelyek értékesítéséből.

Kaposváron a törvény adta lehetőségekhez mérten már évekkel ezelőtt minimálisra csökkentették a plakátok és hirdetőeszközök számát – tájékoztatott a polgármesteri hivatal az MTI megkeresésére.

Hozzátették: amint lehet, az óriásplakátok számát a nullára csökkentik.

Zalaegerszegen nincs önkormányzati tulajdonú plakáthely, a városban lévő reklámfelületeket több gazdasági társaság értékesíti – mondta el Kovács Gábor főjegyző. Ezek a városképi szabályozásnak megfelelőn helyezhetők el, szigorításuk nem volt napirenden. A reklámhelyekért a cégek közterülethasználati díjat fizetnek, ebből évente mintegy 20 millió forintos bevétele származik az önkormányzatnak.

Az Országgyűlés döntése széleskörű szabályozási autonómiát adott a helyi önkormányzatok számára,

lehetővé téve, hogy rendeletben határozzanak meg olyan területeket, ahol reklám, reklámhordozó nem helyezhető el. Az új tilalmak esetében december 31-ig kell a reklámeszközöket eltávolítani.

Budapesten június 26-án döntött a Fővárosi Közgyűlés arról, hogy radikálisan csökkenti a plakáthelyek számát:

  • mintegy 10 ezer plakáthelyet megszüntet a 15 ezerből,
  • megtiltja az óriásplakátokat, reklámhálókat
  • és ötödére csökkenti a hirdetőoszlopokat az év végéig.

Karácsony Gergely a közgyűlési vitában történelmi pillanatnak nevezte, hogy a város településképi szempontokat érvényesít a reklámok szabályozásával.

Bauer Tamás Frigyes, a Magyar Reklámszövetség képviselője viszont arra szólította fel a képviselőket, hogy utasítsák el a javaslatot, amely, mint mondta, szakmai egyeztetés és hatástanulmány nélkül került a közgyűlés elé, és ellehetetlenít egy több tízmilliárd forintos iparágat.

A Fidesz-KDNP fővárosi képviselői egyetértettek abban a reklámszövetséggel, hogy hatásvizsgálat, társadalmi egyeztetés szükséges, e nélkül a törvénysértő intézkedés vállalkozásokat, munkahelyeket sodor veszélybe.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×