Infostart.hu
eur:
362.33
usd:
312.12
bux:
147747.91
2026. szeptember 7. hétfő Regina
Légi Felvétel Budapestről, középen a budai várral.
Nyitókép: Unsplash

Kiss Ambrus elmondta, hogyan tűnhet el több ezer plakát és reklám Budapestről

Év végéig eltűnhet az összes óriásplakát Budapest utcáiról, ha a Fővárosi Közgyűlés – az Országgyűlés hétfői döntése alapján – a jelenlegi formájában szavazza meg a közterületi reklámhordozókra vonatkozó rendeletet.

Az Országgyűlés hétfőn fogadta el a gyűlöletkeltő politikai reklámok tilalmáról szóló törvénymódosítást, mely egyben az önkormányzatoknak is lehetőséget ad arra, hogy döntsenek a közterületi reklámfelületek jövőjéről. Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter akkor egyebek között azzal indokolta a korlátozást, hogy a városaink az európai történeti városokat lényegesen meghaladó számban vannak tele óriásplakáthelyekkel, de az nem jó, hogy mindenhol reklámzaj van, ez vizuális és fizikai környezetszennyezést is jelent. „Megszűnik az is, hogy a választási kampányokban műanyag plakátokkal teleraknak mindent az országban, amiből aztán műanyag szemét lesz nagyrészt” – jegyezte meg.

A Fővárosi Közgyűlés pénteken dönt a budapesti szabályokról.

Kiss Ambrus, a Főpolgármesteri Hivatal főigazgatója elmondta: egészen szigorú lesz ez a szabályozás, és nagyon széles jogköröket ad az önkormányzatoknak. Új hirdetőoszlopokat nem is lehet kihelyezni majd, és a már kint lévők esetében is jelentős korlátozásokat vezetnének be.

„A 955 hirdetőoszlopnak csak az ötöde maradna fent. Ami meglepő, hogy milyen sok óriásplakát van kint a városban. Az általunk ismert adat 8393 darab 12 négyzetméternél nagyobb óriásplakát, ezeket mind megszüntetnénk, csökkentve ezzel is a város reklámszennyezését. Citylightok, ezek a legfeljebb 3 négyzetméteres nagyságú hirdetőfelületek csak utcabútoron lehetnének, utasvárók részeként maradhatnának fenn. És van több száz épületháló, amelyek esetében tiltást javaslunk a főváros teljes területére vonatkozóan” – sorolta.

A Magyarországi Ingatlantulajdonosok és Társasházak Országos Egyesülete szerint még nem lehet tudni, hogy ez mekkora károkat okozhat azoknak a társasházaknak, amelyek az óriásplakátok és reklámhálók kihelyezéséből származó bevételekből fedezték például az épületek felújításának költségeit.

A cikk Várkonyi Gyula összefoglalója alapján készült.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Sok élelmiszerünkben van pálmaolaj – ami miatt lángolnak az őserdők

Sok élelmiszerünkben van pálmaolaj – ami miatt lángolnak az őserdők

Indonéziában hatalmas tűzvészek pusztítanak. A hatóságok szerint az ültetvénytulajdonosok gyakran gyújtanak tüzet erdőségekben és tőzeglápokban, hogy területet nyerjenek a a pálmaolaj előállításához. 72 embert már őizetbe vettek gyújtogatás miatt. A pálmaolaj a globális élelmiszerellátás „jolly jokere”, és Indonézia állítja elő belőle a legtöbbet. A részletekről Braunmüller Lajos, az Agrárszektor főszerkesztője beszélt az InfoRádióban.
inforadio
ARÉNA
2026.09.07. hétfő, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének programigazgatója
Politikai földrengés érte Németországot, Merz jövője is megpecsételődhet

Politikai földrengés érte Németországot, Merz jövője is megpecsételődhet

Ma tartományi parlamenti választást tartottak Szász-Anhaltban, ahol közel 1,7 millió választópolgár döntöttt az új törvényhozás összetételéről és közvetve a következő tartományi kormányról. Az AfD története során először kerülhet hatalomra egy német tartományban, és akár önállóan is kormányt alakíthat, a CDU pedig 20 százalékpont alatti vereséget szenvedhetett. Az eredmény átrendezheti Németország politikai erőviszonyait, megkérdőjelezheti az AfD elszigetelésére épülő stratégia működőképességét, és súlyos belső vitákat indíthat el a kereszténydemokratáknál. Egy történelmi AfD-győzelem egyben Friedrich Merz kancellár személyes kudarca is lenne, ami meggyengítheti párton belüli tekintélyét, és bizonytalanná teheti hosszabb távú politikai jövőjét.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×