Infostart.hu
eur:
360.86
usd:
316.76
bux:
143471.05
2026. július 27. hétfő Liliána, Olga
Nyitókép: Pixabay

Új fejlemény a Szőlő utcai ügyben

A Budai Központi Kerületi Bíróság 2 hónappal meghosszabbította az úgynevezett Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék.

A közlemény szerint a bíróság januárban rendelte el

  • a volt igazgató,
  • az egyik gyermekfelügyelő és
  • egy nevelő, valamint
  • az egyik rendész

kényszerintézkedésének meghosszabbítását. Az ügyészség ezután áprilisban a terheltek letartóztatásának – 2 hónappal történő – meghosszabbítását indítványozta.

A bíróság megállapította, hogy

a szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmények megalapozott gyanúja mind a négy gyanúsítottra továbbra is fennáll;

a letartóztatás meghosszabbítása óta eltelt időben – két terheltnél – a jogi minősítés is bővült vagy változott – írták.

A bíróság álláspontja szerint a kiskorúak sérelmére elkövetett bűncselekmények teljeskörű feltárása kiemelt társadalmi érdek, az elkövetés körülményeinek tisztázása során elsődleges cél a nyomozás zavartalanságának és a terheltek befolyásától mentes lefolytatásának biztosítása.

A rendelkezésre álló adatok és a gyanúsítottak terhére rótt cselekmények alapján a bíróság úgy ítélte meg, hogy a bizonyítás veszélyeztetésének, meghiúsításának, illetve befolyásolásának - így különösen a még fel nem derített tanúk esetleges felkutatása megnehezítésének - objektív lehetősége jelenleg is fennáll.

A terheltek esetében e veszély kiküszöbölése változatlanul a legszigorúbb kényszerintézkedéssel biztosítható. A végzések nem véglegesek – közölték.

Címlapról ajánljuk

Lando Norris nyerte a Forma–1-es Magyar Nagydíjat

Norris csapattársa, Oscar Piastri váltóhiba miatt néhány körrel a befutó előtt a második helyről esett ki. A négyszeres világbajnok Max Verstappen végzett a második helyen. A vb-pontversenyt vezető Kimi Antonelli lett a harmadik, és 50 pontra növelte előnyét a pontversenyben.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Tisza-kormány: sorra jönnek a bejelentések, három településen volt időközi választás

Tisza-kormány: sorra jönnek a bejelentések, három településen volt időközi választás

A Tisza Párt frakciója Sonnevend Pált, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanárát jelöli alkotmánybírónak Hende Csaba megüresedett helyére, a parlament pedig már hétfőn megválaszthatja a testület új tagját. Három településen tartottak ma időközi önkormányzati választást: Bárdudvarnokon és Bakócán polgármestert és képviselőket választottak, Békéscsabán pedig az új egyéni választókerületi képviselő személyéről szavaztak. Szeptembertől nyilvánosan is elérhetők lesznek az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések intézményi adatai, ezt Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter jelentette be. Megújul a Népliget és a Planetárium. Cikkünk folyamatosan frissül a Tisza-kormány döntéseivel vasárnap.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×