Infostart.hu
eur:
362.52
usd:
312.15
bux:
147747.91
2026. szeptember 5. szombat Lőrinc, Viktor
Futár egy kézbesítendő csomaggal.
Nyitókép: Pexels

Rejtélyes, átverős csomagot kapott több debreceni lakos is

A titokzatos küldemények utánvéttel érkeznek az áldozatokhoz, akik akár át is vehetik, ha éppen pont csomagot várnak. Azonban ez nem több, mint átverés, és már többen be is ugrottak neki.

Egy debreceni lakos arról számolt be egy helyi érdekeltségű csoportban, hogy az egyik futárszolgálat futára egy rejtélyes, utánvétes csomagot hozott neki – írja a haon.hu.

A küldemény közel 20 ezer forint lett volna, azonban az illető nem vette át. Mint később kiderült, nem egyedülálló az esete.

A bejegyzésre több mint száz reakció és komment érkezett. Többen is jelezték, hogy hozzájuk is érkezett hasonló, rejtélyes csomag. Volt, aki visszaküldte, más viszont átvette, mert valóban várt egy rendelést. A kibontás után azonban kiderült, hogy nem a várt terméket kapták – írja a megyei lap.

„Nekem egy boszorkánykalap volt benne! Nem kaptam róla semmilyen értesítést, csak hívott a futár, hogy csomagom érkezett. Másik csomagot is vártam, ezért nem gyanakodtam az ár hallatán, pedig utólag már egyértelmű, hogy valami nem stimmelt. Azóta érkezett még egy ilyen csomag, amiről szintén nem kaptam értesítést, azt már nem vettem át” – írta az egyik hozzászóló.

Címlapról ajánljuk

Hack Péter szerint így lehetne gyorsítani a magyar igazságszolgáltatáson

Felülvizsgálja a kormány a büntetőeljárások elhúzódásának okait. A miniszterelnök szerint a cél előkészíteni minden olyan jogszabályi, szervezeti és finanszírozási változtatást, ami rövidítheti a nyomozásokat, az ügyészségi eljárásokat és a bírósági szakaszt. Hack Péter jogász, az ELTE emeritus professzora az InfoRádióban azt mondta: nemzetközi összehasonlításban nem kiemelkedően hosszúak a magyar perek, de lehetne gyorsítani rajtuk.
inforadio
ARÉNA
2026.09.07. hétfő, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének programigazgatója
Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

Vegyes teljesítménnyel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék, miközben a magyar részvénypiac gyengült, a vezető hazai részvények pedig eltérően teljesítettek. Az amerikai tőzsdéken szintén az eladók kerültek fölénybe. A befektetői hangulatra a vártnál jóval erősebb amerikai munkaerőpiaci adat is hatással van, amely az emelkedő olajárakkal és a kedvező beszerzésimenedzser-indexekkel együtt erősebb gazdasági képet rajzol. Mindez új megvilágításba helyezheti a Fed közelgő kamatdöntését, miközben a bérdinamika mérséklődése tompíthatja a munkaerőpiac felől érkező inflációs nyomást. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztáció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×