Infostart.hu
eur:
364.36
usd:
325.03
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd
baleset lámba karambol biztosítás fényszóró összetört
Nyitókép: Twenty47studio/Getty Images

Árokba borult furgonjával, majd sérülései ellenére elmenekült a sofőr

A sofőrön kívül az utas is megsérült a balesetben. Előbbi azonban amint meglátta a rendőröket, elmenekült a helyszínről.

A baleset vasárnap délután történt Kecel közelében, amikor szerint a furgon Imrehegy felé tartott, majd egy kanyar után eddig tisztázatlan körülmények között letért az útról, az árokba hajtott, átszelte a kerékpárutat, több fát is letarolt és az oldalára borult – írja értesülései alapján a baon.hu.

A szemtanúk szerint a mentők és a rendőrök hamar a helyszínre érkeztek, addigra a járműben utazó két férfi saját erejéből kimászott, ám a sofőr elmenekült, amint meglátta a rendőröket.

Egy helyi lakos elmondása szerint a sofőr több sebből is vérzett. Visszament a vezetőfülkéhez, mintha keresne valamit, majd miközben a mentősök ellátták az utasát, neki nyoma veszett.

A mentők a helyszíni ellátás után az utast súlyos sérülésekkel szállították a kiskunhalasi kórház traumatológiai osztályára, a sofőrről azonban nem lehetett tudni, hogy hova tűnt. A tűzoltók áramtalanították a járművet, ami félig elzárta a kerékpárutat. A baleset pontos körülményeit a Kiskőrösi Rendőrkapitányság vizsgálja.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×