Infostart.hu
eur:
356.33
usd:
309.35
bux:
0
2026. június 8. hétfő Medárd
Nyitókép: Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség

Hamis euróbankjegyek bukkantak fel Magyarországon

A Kecskeméti Járási Ügyészség bűnszövetségben elkövetett pénzhamisítás miatt vádat emelt két férfival és egy nővel szemben, akik hamis eurós bankjeggyel fizettek azért, hogy forinthoz jussanak.

A vád szerint a lajosmizsei férfi – az ügy egyik vádlottja – ismeretlen személytől 5 darab, azonos sorszámú hamis 100 eurós bankjegyet szerzett meg. Bűntársai – egy nő és egy férfi – szintén tisztában voltak azzal, hogy a bankók hamisak. A trió megállapodott abban, hogy kis összegű vásárlások során a hamis bankjegyekkel fizetnek azért, hogy a visszajáróként kapott valódi pénzt megszerezzék.

Tervüknek megfelelően az eurót beszerző férfi autóval a kiszemelt üzlethez, étteremhez vagy üzemanyag kúthoz szállította a társait, akik sikeres fizetést követően a visszajárót is neki adták oda - olvasható az Ügyészség közleményében.

Hat alkalommal próbálkoztak, ebből háromszor siker koronázta tettüket. A csekély összegű áru kifizetése után alkalmanként mintegy 36-38 ezer forintot visszajárót tehettek zsebre.

Vesztüket az okozta, hogy ugyanabban az üzletben két sikeres fizetést követően harmadszor is próbálkoztak, ekkor azonban már az üzlet vezetője résen volt és megakadályozta a cselekményüket.

A vádlottak által átadott bankjegyek valójában síknyomtatással készített hamisítványok, amelyek a színükben, méretükben és rajzolatukban megegyeztek a valódi bankjegyekkel. Hiányoztak azonban róluk a biztonsági elemek, így a vízjel kombináció, biztonsági szál és a fluoreszkáló jelzőrost. Ráadásul az elő- és a hátoldalukon „prop copy” felirat is szerepelt, ami a valódi bankjegyen nincs.

Az ügyészség mindhármójukat bűnszövetségben elkövetett pénzhamisítás bűntettével vádolja és ezért velük szemben végrehajtandó börtönbüntetés kiszabását indítványozza azzal, hogy a hamis bankjegyeket is el kell kobozni. Bűnösségükről a Kecskeméti Járásbíróság fog dönteni.

A csatolt fotókon a nyomozás során lefoglalt hamis bankjegyek láthatók.

Címlapról ajánljuk

Rakétazápor zúdult Izraelre

Hétfő kora reggel légiriadóra ébredtek Izrael középső részein, Jemenből és Iránból több hullámban rakétákat indítottak Izrael területére – jelentette a helyi média.
Átfogó támadás érte a Krímet, Európa három legfontosabb vezetőjével találkozott Zelenszkij – Ukrajnai háborús híreink hétfőn

Átfogó támadás érte a Krímet, Európa három legfontosabb vezetőjével találkozott Zelenszkij – Ukrajnai háborús híreink hétfőn

Hétfőre virradóra ukrán dróntámadások érték az oroszok által megszállt Krím félszigetet, az ugyancsak megszállt Mariupolt, továbbá a Fekete-tenger keleti partján található Novorosszijszk városát. A Kreml Moszkva által kinevezett kormányzója szerint egy vonatot is dróntámadás ért a félszigeten, az egyik mozdonyvezető életét vesztette. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök vasárnap Londonban találkozott Nagy-Britannia, Franciaország és Németország vezetőjével. Közös nyilatkozatukban öt feltételt neveztek meg, melyek garantálnák a hosszú távú és tartós békét. Cikkünk folyamatosan frissül az ukrajnai háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×