Infostart.hu
eur:
386.08
usd:
331.99
bux:
0
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt
Nyitókép: Unsplash

Új adókat vezetnek be Magyarországon – van már stégadó és kerítésadó is

A legtöbb településen 2025-ben nem változott az idegenforgalmi adó és nem vezettek be más új adót sem. Egyes helyeken azonban, ahol eddig nem szedtek pénzt a vendégéjszakákért, vagy más jogcímen most bevezették az adót, máshol pedig a meglévő díjakat emelték meg.

2025-ben legfeljebb 804,5 forintot lehet elkérni egy vendégéjszakáért mint idegenforgalmi adót (tavaly 680 forint volt a maximum) – arról a települések saját hatáskörben döntenek, hogy ebből mennyit kérnek el. A fizetendő díjat a legtöbb település tételesen határozza meg, vagyis éjszakánként és vendégenként egy fix díjat kell fizetni, csak ritka eset, hogy a díj százalékos (legfeljebb 4 százalék) valamely egyébként is fizetendő költségből (például a szállásdíjból).

A Pénzcentrum azt vizsgálta meg, hogyan élnek idén a lehetőséggel a települések – az derült ki, hogy vannak települések, ahol 800 forintra emelték az adót, máshol csak az idei évtől vezették be, miközben két településen eltörölték, egy helyen pedig csökkentették a közteher mértékét.

2025-ben 32 olyan település vezetett be idegenforgalmi adót, ahol eddig nem kellett az eltöltött vendégéjszakákért fizetni. Köztük van Budapest két kerülete is. Az újonnan bevezetett díjak 200 és 800 forint között mozognak, vagyis van ahol kapásból a maximumot célozták meg az önkormányzatok.

Az összeállításból kiderül, hogy

  • építményadót 19 településen vezettek be 2025-től, és 182 településen változtatták meg a mértékét,
  • telekadó 29 településen lett az idei évtől, és 99 településen változott meg a mértéke,
  • a magánszemélyek kommunális adóját 26 település vezette be,
  • helyi iparűzési adó pedig 27 településen lett az idei évtől, és 52 település pedig változtatott a mértékén.

A lap azt is kiderítette, hogy az önkormányzatok még számos jogcímen jutnak bevételhez, így létezik már

  • települési adó
  • kerítésadó
  • motoros vízijárművekre kivetett adó
  • stégadó
  • horgászházadó
  • településkép-védelmi adó
  • magas építményekre kivetett adó
Címlapról ajánljuk
A dánok és grönlandiak elkerülték a „Zelenszkij-pillanatot”

A dánok és grönlandiak elkerülték a „Zelenszkij-pillanatot”

Ahogy várható volt, nem sikerült közelíteni az álláspontokat Grönland, Dánia és az Egyesült Államok között a sziget jövőjéről szóló, radikális amerikai igények kérdésében. A dán külügyek vezetője közölte: „alapvető ellentét” van a felek között, miközben a NATO fokozza katonai jelenlétét a térségben.
inforadio
ARÉNA
2026.01.15. csütörtök, 18:00
Káel Csaba
a Müpa vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Mire számíthatunk ma a tőzsdéken?

Mire számíthatunk ma a tőzsdéken?

Eséssel zártak tegnap az amerikai tőzsdék, ez már zsinórban a második olyan kereskedési nap volt, amikor mindhárom vezető amerikai index mínuszban fejezte napot. A befektetők a geopolitikai események értékelése mellett a vállalati gyorsjelentésekre is már figyelnek a héten, ugyanis az amerikai nagybankok megnyitották a jelentési szezont. A befektetők eközben szoros figyelemmel kísérik, hogy milyen hírek érkeznek az amerikai-dán egyeztetésekről, hiszen Donald Trump továbbra sem mondott le Grönland megszerzéséről, viszont Iránnal kapcsolatban mintha valamelyest enyhült volna az elnök álláspontja, legalábbis a tegnap esti kijelentései erre utalnak – részben emiatt korrigál az arany, az ezüst, és az olaj ára a korábbi emelkedés után. Az amerikai esést lekövetve, az ázsiai piacokon ugyancsak negatív elmozdulások voltak jellemzők, viszont az európai piacnyitás felé tekintve pozitívabbak az előjelek.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×