Infostart.hu
eur:
385.13
usd:
331.73
bux:
120679.89
2026. január 16. péntek Gusztáv
Nyitókép: PSZ/Facebook

PSZ: nagyobb a félelem, mint gondoltuk – végéhez közelít a Tudásmenet

Hatvanba ért a tanárok Tudásmenet az oktatásért! elnevezésű akciója. A demonstrálók között van a PSZ alelnöke, aki azt mondta: bár a 180 kilométeres gyalogtúra fizikailag megviseli a résztvevőket, az önzetlen támogatók sokasága tartja bennük a lelket. Totyik Tamás kiemelte: a településeken tartott fórumok meglepően sokakat érdekelnek és az is kiderült számukra, hogy milyen okok állnak a vidéki pedagógusok egzisztenciális félelmei mögött.

Hat nap alatt mintegy 180 kilométert tesznek meg gyalog a pedagógusok a Miskolci Herman Ottó Gimnáziumtól a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnáziumig. Az út kétharmadához közelítve a zarándoklatban résztvevő Totyik Tamás az InfoRádióban úgy fogalmazott, vízhólyagokkal, körömleválásokkal és kis térdfájással, de még bírják a gyűrődést. Mindebben fontos lelki támasz jelentenek mindazok, akik be-becsatlakoznak, illetve akik településről településre várják és megvendégelik a Tudásmenet tagjait, anélkül, hogy erre bárki kérte volna őket – tette hozzá a PSZ alelnöke.

A városokba, falvakba érve több helyen fórumokat is tartanak. Totyik Tamás elmondása szerint ezeken – Budapesthez közeledve – egyre több az érdeklődő. Ami érdekes volt számukra, hogy

az általuk elképzelteknél is sokkal nagyobb a pedagóguskollégák félelme,

elsősorban azért, mert ha elveszítik a munkájukat, nincs hova menniük – tette hozzá a szakszervezeti vezető, aki szerint nagyon komoly "urambátyám rendszer" alakult ki vidéken, komoly függőségi rendszerek vannak, ami miatt háromszor is meggondolják, hogy bármilyen tiltakozó akcióban részt vegyenek.

Totyik Tamás kiemelte: úgy tűnik, hogy a Tudásmenet újabb házi feladatokat adott a számukra, nevezetesen, hogy a legkisebb településekre is eljussanak és megmutassák: hogyan lehet tudatos munkavállalóvá válni.

„A szakszervezeteknek a legnagyobb történelmi bűnük, hogy a munkavállalók tudatosságát nem tudták kialakítani”

– fogalmazott.

Tudásmenet a tervek szerint szombaton ér majd a fővárosba, de addig még csütörtök Hatvanban, pénteken pedig Godőlőn fognak a helyi pedagógusokkal találkozni. A PSZ alelnökének megfogalmazása szerint azt szeretnék, ha a kollégák beszélnének, egyrészt arról, hogy szerintük mi az, amit a szakszervezetek rosszul csinálnak, másrészt milyen elvásásaik vannak, hogy az oktatás jelenlegi „nyomorúságos” helyzete javuljon.

„Nem a fizetésekről kell beszélnünk, hanem a diákok leterheltségéről, a taníthatatlan Nemzeti alaptantervről, hogy ezekben milyen változásokat és hogyan tudunk elérni” – magyarázta.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Csizmazia Gábor a furkósbotról és a Trump-paradoxonról: „Donald Trump kétszer lépte át a saját vörös vonalát”

Donald Trump amerikai elnök leginkább Ukrajna és a vámpolitika esetében lépte át a saját maga által felvázolt vörös vonalakat – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Csizmazia Gábor. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet tudományos főmunkatársa szerint Donald Trump külpolitikai lépései inkább elbizonytalanították a szavazóit, semmint újakat hoztak volna mellé.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
Putyin "ördögien cinikus" tervéről beszélnek, Moszkva atomfegyvert is bevetne Európa ellen? – Híreink az orosz-ukrán frontról pénteken

Putyin "ördögien cinikus" tervéről beszélnek, Moszkva atomfegyvert is bevetne Európa ellen? – Híreink az orosz-ukrán frontról pénteken

A brit Spectator magazin arról ír: Oroszország a múlt héten példátlan bombázással sújtotta Ukrajnát, közel 1100 drónnal, 890 irányított bombával és több mint 50 rakétával támadtak a brutális hidegben, ukrán erőműveket és lakóházakat egyaránt célba véve. A válságos energiahelyzet közepette sok ukrán nehéz döntés elé kényszerül: maradjon, vagy hagyja el az országot. Miközben a határátkelők forgalma körülbelül 27%-kal nőtt, a lap szerint az Vlagyimir Putyin "ördögien cinikus" stratégiája, hogy megfossza az ukránokat a lakóhelyüktől, és a humanitárius menekültválság révén politikai nyomást gyakoroljon az európai fővárosokra. Mindeközben Putyin és Borisz Jelcin korábbi tanácsadója, Szergej Karaganov kijelentette: ha Oroszország közel kerülne az ukrajnai vereséghez, az azt is magával vonhatja, hogy Moszkva nukleáris fegyvereket vet be, "és Európának fizikailag vége lenne." Volodimir Zelenszkij ukrán elnök tegnap reagált Donald Trump azon kijelentésére, miszerint ő állna a békekötés útjában. Mint mondta, "Ukrajna sosem volt és sosem lesz akadálya a békének". Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×