Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia
Nyitókép: Rétvári Bence/Facebook

Rétvári Bence: a kormány minden idők legszélesebb konzultációját folytatta le a tanárokkal

A kormány elkötelezett, hogy minél nagyobb mértékben emelhesse a pedagógusok bérét – mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára a közösségi oldalára feltöltött videójában hétfőn.

Rétvári Bence felidézte, hogy 2022-ben „minden idők legszélesebb” konzultációját folytatták le oktatásügyben. A pedagógusokat a nyár és az ősz folyamán kérdezték, ekkor 24, illetve 33 ezren küldték vissza válaszukat, a tél folyamán pedig csaknem 130 ezer szülő válaszolt az iskolával kapcsolatos kérdéssorra.

Decemberben négyszáz pedagógussal és iskolaigazgatóval személyesen is egyeztettek, mindeközben folyamatosak voltak a tárgylások mind a köznevelési kerekasztal, mind a sztrájkbizottság ülésein - tette hozzá a politikus.

Rétvári Bence kiemelte: a kormány elkötelezett amellett, hogy minél nagyobb mértékben emelhesse a pedagógusok bérét, amihez nemcsak hazai, hanem európai uniós forrásokat is fel szeretnének használni.

Ha ez megvalósul – mondta –, akkor 2023-ban nem 10, hanem 21 százalékos lesz a pedagógusbér-emelés, 2024-ben nem 10 hanem 25, 2025-ben pedig egy 29 százalékos béremelés valósulhat meg. Ezzel elérhető, hogy három év alatt 75 százalékos béremeléssel egy pedagógus átlagos fizetése 777 ezer forint legyen – tette hozzá az államtitkár.

Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Az elmúlt napokban a geopolitikai események voltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Az ázsiai tőzsdék emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Európában ezzel szemben gyengébb volt a hangulat, a magyar tőzsde viszont fittyet hányt erre és új csúcsot döntött. Amerikában pedig a stagnálás volt jellemző a tőzsdéken.  Eközben Donald Trump meglepő módon visszakozott, hogy az eddigi legesélyesebb aspiránsnak gondolt Kevin Hassettet jelölje a Federal Reserve élére.  Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×