Infostart.hu
eur:
362.25
usd:
316.44
bux:
151342.76
2026. szeptember 23. szerda Tekla
Molnár Csaba árnyék-kancelláriaminiszter és Kálmán Olga, az árnyékkormány szóvivője a Demokratikus Koalíció (DK) által létrehozott árnyékkormány első ülését követően megtartott sajtótájékoztatón Budapesten, a DK központi irodájában 2022. szeptember 26-án.
Nyitókép: MTI/Kovács Anikó

Megvolt az első árnyékkormányülés és árnyékkormányinfó

A Demokratikus Koalíció által létrehozott szervezet hétfőn megtartotta első ülését - jelentette be, interneten is közvetített sajtótájékoztatón Kálmán Olga, az árnyékkormány szóvivője.

A részleteket Molnár Csaba EP-képviselő, árnyék-kancelláriaminiszter ismertette, aki úgy fogalmazott, hogy a kormány egy évtizedek óta nem látott megélhetési válságba kergette Magyarországot. Az árnyékkormány ezért kilenc pontból álló határozatcsomagot fogadott el - javaslatokat a helyzet kezelésére.

Ezek közé tartozik, hogy 2023. június 30-áig se a gázt, se az áramszolgáltatást ne lehessen kikapcsolni azoknál a lakossági fogyasztóknál, akik nem tudják kifizetni a rezsijüket. Indítványuk azokat érintené, akiknek idén augusztus 1-ig nem volt egyhavi számlaértéket meghaladó tartozásuk és a jövőben is képesek kifizetni az eddigi átlagos számlájuknak megfelelő összeget.

A szakértői számítások szerint a háztartások kevesebb mint fele marad a régi rezsiárban, ezért kétszeresésre kell emelni azt a fogyasztási szintet, ami alatt még a régi árat fizetik a családok

- jelentette ki az árnyék-kancelláriaminiszter.

A DK kezdeményezi, hogy a gáz- és áramszolgáltatás áfakulcsát a kormány csökkentse öt százalékosra. Az áfacsökkentés nem a teljes, csak a megemelt árú fogyasztásra vonatkozna.

A rendszerhasználati díjakat a fűtési szezon végéig, vagyis április 30-áig az idei év eleji szinten fagyasszák be - hangzott el az újabb javaslat. Ezekben a témákban parlamenti határozati javaslatot nyújtanak be - jelezte Molnár Csaba.

Az EU-s tagállamoknak másfél évük van az európai minimálbér bevezetésére, a DK pedig azt kezdeményezi, hogy

Magyarországon ez a nettó mediánbér minimum hatvan százaléka legyen. Ez mintegy 27 százalékos emelkedést jelentene.

A Dunai Vasmű a bezárás határán áll, ami közvetlenül nyolcezer ember munkájának elvesztését jelentené, de a beszállítókat is számolva több tízezer családot érintene - állította az ellenzéki politikus. A DK szerint ezért állami garanciát kell vállalni a vasmű alapanyag-beszállítói felé, az államnak kompenzálnia kell a növekvő energiaköltségeket és létre kell hozni egy béralapot, amelyből legalább az év végéig biztosítják a munkavállalók fizetését.

Az önkormányzatok 10-12-szer többet fizetnek a gázért és áramért, mint az "orbáni rezsiemelés" előtt, a DK ezért azt fogja javasolni, hogy a fűtési szezon végéig egyáltalán ne nőjön a gáz és az áram ára, utána pedig jöjjön létre egy egységes energiabeszerzési rendszer, amelyben az állam veszi meg és adja tovább kedvezményes áron az önkormányzatoknak az energiát.

A DK határozati javaslatban akarja kimondatni, hogy a gyermekek ellátásában részt vevő egészségügyi intézmények, osztályok és szakrendelések nem zárhatnak be - folytatta javaslataik ismertetését.

Molnár Csabát megkérdezték, hogy ha ők volnának kormányon, akkor hogyan kompenzálnák a gáz megemelt világpiaci árát. Azt felelte, hogy

az infláció miatt valamivel több mint 500 milliárd forint állami többlet-áfabevétel keletkezett, a kormányzati szervek által idén fel nem használt források összege pedig 625 milliárd forint.

Csak ezeknek a felszabadításából jóval több mint 1000 milliárd forint jutna a "megélhetési válság" következményeinek kezelésére - válaszolta.

Újabb kérdésre azt felelte, hogy az Európai Parlamentben már csökkentették a fűtési hőmérsékletet. Egy másik felvetésre közölte, az Európai Parlament minden évben kéri az Európai Tanácsot, hogy ne kelljen két helyen, Brüsszelben és Strasbourgban üléseznie, de a tanács ebben az ügyben nem tett semmit.

Kérdezték, hogy a DK miért nem lép fel a Magyarországnak járó, mintegy 3000 milliárd forintnyi forrás kifizetéséért. Molnár Csaba azt válaszolta, hogy amikor azt mondják, hogy ezeket a pénzeket nem lehet odaadni a kormánynak, akkor ezzel "mi azt mondjuk, hogy nem engedjük, hogy Orbán és haverjai ezt ellopják". Ezt a pénzt nem azért tartja vissza az Európai Bizottság, "mert a magyar embereknek jutott volna, hanem mert nem engedik, hogy ne a magyar emberekhez jusson" - fogalmazott.

Arra a felvetésre, hogy támogatnák-e, hogy a nemzetbiztonsági bizottság tekintse át a baloldali pártok külföldi kampánytámogatásának ügyét, Kálmán Olga azt kérte, hogy a Mindenki Magyarországa Mozgalom kampányköltéseivel kapcsolatban forduljanak az MMM-hez.

Egy árnyékkormánynak szerte a világon a politikai alternatíva megmutatása a legfontosabb feladata - felelte Molnár Csaba arra a kérdésre, hogy miként próbálják az Országgyűlésben elfogadtatni az indítványaikat.

Az ellenzéki előválasztásokat firtató kérdésre kijelentette: önmagában egyetlen teljesen üdvözítő módszer nincsen, az ellenzék korábban sok helyen nyert előválasztás után, de sok helyen nyert előválasztás nélkül is. Hozzátette:

a legutóbbi helyhatósági választáson elnyert több tucat önkormányzat közül csak kettőben tartottak előválasztást, a többiben tárgyalással egyeztek meg az indulókról.

A két politikust szembesítették párttársaik, Komáromi Zoltán és Dávid Ferenc korábbi, a kórházcentralizációról, illetve a minimálbérről szóló kijelentéseivel. Erre Kálmán Olga válaszolt: a centralizáció nem azonos a bezárással, Dávid Ferenc pedig a minimálbér- és a bértárgyalások harcos résztvevője volt.

Címlapról ajánljuk
Gazdaszövetkezetek: tragikus helyzetben a magyar mezőgazdaság

Gazdaszövetkezetek: tragikus helyzetben a magyar mezőgazdaság

Kukoricából már importra szorul az ország: elmaradó vetések, visszafogott műtrágyázás és leállított öntözés jelzi a magyar gazdák pénzügyi válságát. Cseh Tibor, a MAGOSZ főtitkára szerint az aszályveszteségek mellett a magas energiaköltségek már a következő szezon finanszírozását is veszélyeztetik. Mint mondta, a szántóföldi ágazatot jelenleg gyakorlatilag a területalapú támogatások tartják életben, a gazdák nagyon nehéz körülmények között kell hogy döntsenek a jövőről.

Magyar Péter: indul az út a börtönbe program, újabb feljelentések

Rendkívüli parlamenti ülés összehívását és mentelmi joga azonnali felfüggesztését kéri a miniszterelnök. Magyar Péter arról is beszélt, hogy feljelentést tesz azok ellen a rendőri vezetők ellen, akik szerinte érintettek az ellene szervezett „dunai telefonos és búváros” ügyben.
inforadio
ARÉNA
2026.09.23. szerda, 18:00
Hack Péter
jogász, az ELTE emertus professzora
Keményen visszaszólt a Legfőbb Ügyészség Magyar Péternek - Nem maradt el a miniszterelnök viszontválasza sem

Keményen visszaszólt a Legfőbb Ügyészség Magyar Péternek - Nem maradt el a miniszterelnök viszontválasza sem

A Legfőbb Ügyészség közleményben reagált Magyar Péter videóüzenetére, határozottan visszautasítva az ügyészi szervezetet és munkatársait bíráló kijelentéseket. A közlemény leszögezi, hogy az ügyészség munkájának egyetlen mércéje a törvényesség, a pártatlanság és a törvény előtti egyenlőség, beleértve a mentelmi jog felfüggesztésére irányuló indítványokat is. Az ügyészség hangsúlyozza, hogy döntéseit semmilyen politikai megfontolás nem befolyásolja, és az ügyészek félelem nélkül, hivatásuk szabályai alapján járnak el.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×