Infostart.hu
eur:
386.46
usd:
332.09
bux:
120651.59
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt
A BKK-BKV 60-as számú vonalán közlekedő Budapesti Fogaskerekű Vasút egyik szerelvénye megérkezik a Széchenyi-hegyi végállomására miután átgördült egy közúti felüljáró alatt. MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba  *************************** Kedves Felhasználó!
Nyitókép: MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba

A végső döntésre vár csupán a fogaskerekű teljes rekonstrukciója

A fogaskerekű rekonstrukcióját minél előbb el kell indítani, a tervek már készen vannak, a folytatásban a vonalhálózatot és járműparkot kellene megújítani – hangsúlyozta VEKE.

A fogaskerekű rekonstrukciójának tervei készen vannak, akár már holnap ki lehetne írni a közbeszerzési eljárást - hangsúlyozta az InfoRádióban Dorner Lajos, a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület elnöke. "A Széll Kálmán tér felújításával együtt már korábban elkészült a fogaskerekű új alsó végállomása, a felső helyének kijelölése pedig megtörtént, az utolsó adminisztratív akadály is elhárult a munkálatok elől – csak arra vár mindenki, hogy a politika eldöntse, meg akarja-e valósítani a projektet. Ha igen, rögtön ki lehet írni a pályázatot a megvalósításra" – sorolta a szakember.

Az Index írt arról, hogy a fogaskerekű nincs jó állapotban, folyamatos karbantartást igényel, legutóbb tavaly november 1-jén kellett ideiglenesen leállítani a közlekedését, mert a sínpálya és a fogaslécek annyira elkoptak, hogy cserélni kellett őket, ami százmilliókba kerül a BKV-nak. Ezt a munkát a társaság az elmúlt években már többször elvégezte. A portál szerint már csak két teljesen üzemképes szerelvény maradt, a többit kivonták a forgalomból, így a hétvégi menetrend sem tartható.

Budapest, 2018. február 19.
Síncsere a fogaskerekű vonalán Svábhegy megállóhely közelében 2018. február 19-én. Az Adonis utca és a Széchenyi-hegy, Gyermekvasút állomások közötti szakaszon a rossz állapotban levő sínszálak és a fogasléc cseréje március 29-ig tart. Ez idő alatt a fogaskerekű a Városmajor és az Adonis utca megállók között jár csak.
MTI Fotó: Máthé Zoltán
Síncsere a fogaskerekű vonalán Svábhegy megállóhely közelében 2018. február 19-én. Az Adonis utca és a Széchenyi-hegy, Gyermekvasút állomások közötti szakaszon a rossz állapotban levő sínszálak és a fogasléc cseréje március 29-ig tartott. MTI Fotó: Máthé Zoltán

Dorner Lajos kitért arra is, hogy a fogaskerekű mely elemeit kell megújítani minél előbb: el kell végezni a jelenlegi pálya teljes cseréjét, hiszen vannak olyan szakaszai, amelyek több mint száz évesek. Ezen kívül ki kell cserélni a teljes áramellátó rendszerét és a biztosító berendezéseket. Készen vannak a tervek a városmajori kocsiszín teljes átépítésére, hogy fogadni tudja a szintén szükséges új járműveket. A tervek szerint nyolc úk fogaskerekű jármű érkezne.

A VEKE elnöke arra is kitért, hogy mennyire időszerű már a fogaskerekű rekonstrukciója. "A fogaskerekű üzem és a járműpark 1973-as, akkor volt az előző nagy rekonstrukció. Ha ma megnézzük, az utasok inkább az autóbuszt és az autót választják helyette. Épp ezért tettek javaslatot olyan műszaki paraméterekre, amelyek révén gyorsabb üzem lehetséges – gyorsabb, mint az autóbuszoké, és így Budapest zöld tüdejét környezetbarát módon lehetne elérni, kiszorítva a túlzott gépjárműforgalmat" – mondta Dorner Lajos.

A 12. kerületi polgármester korábban az InfoRádiónak is beszélt a beruházás hasznáról. Kiemelte: az egész pályát fel kell újítani, a sínek is veszélyesen elavultak, és minden szerelvényt ki kell cserélni. Ráadásul nemcsak a koruk miatt, hanem azért is, mert az alsó szakaszon, a Szilágyi Erzsébet fasor mellett, valamint fent, a Hegyhát úton villamosként kell közlekedniük, a közbülső, meredek szakaszon viszont fogaskerekűként. Pokorni Zoltán hozzátette: hétköznap alapvetően a helyieket szolgálja ki, hétvégén pedig a kirándulni vágyóknak nyújt jó lehetőséget.

Az Index cikke kiemelte, hogy az elmúlt időszakban a téli forgalom kiszolgálására ütemezett több szerelvénynél is – rövid idő alatt – egymástól függetlenül meghibásodtak a hajtóművek, melyek miatt az érintett járműveket ideiglenesen kivonták a forgalomból. A BKV tájékoztatása alapján a járműállomány egy része eleve nem is tud részt venni a forgalom kiszolgálásában az idén télen.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

„Alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államok és Dánia között Grönland jövőjéről, de folytatódnak a tárgyalások a vita rendezése érdekében – jelentette ki Lars Lokke Rasmussen dán külügyminiszter Washingtonban szerdán éjjel, miután Grönland külügyminiszterének oldalán tárgyalt J. D. Vance amerikai alelnökkel és Marco Rubio külügyminiszterrel. Az Egyesült Államoknak továbbra is célja a Grönland felletti ellenőrzés megszerzése – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök a tárgyalások után.
inforadio
ARÉNA
2026.01.15. csütörtök, 18:00
Káel Csaba
a Müpa vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Egyetlen országon a világ szeme: mindenki feszülten várja Trump döntését – Megszólalt az elnök

Egyetlen országon a világ szeme: mindenki feszülten várja Trump döntését – Megszólalt az elnök

Szakadatlan a feszültség a Közel-Keleten. Sajtóhírek szerint Donald Trump több opciót is mérlegelhet egy Irán elleni esetleges katonai beavatkozás kapcsán, miközben a teheráni rezsim brutálisan lép fel az országszerte zajló tüntetésekkel szemben. A német hatóságok arra figyelmeztetik a légitársaságokat, hogy kerüljék el az iráni légteret, a brit kormány pedig ideiglenesen bezáratta teheráni nagykövetségét a Politico értesülései szerint.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×