Infostart.hu
eur:
392.89
usd:
339.86
bux:
121795.19
2026. március 19. csütörtök Bánk, József
nádas
Nyitókép: Pixabay

Jég ide vagy oda a Balatonon, egy évtized után ismét nagy dolog történik

A nádvágást végző szakembereknek nagyon óvatosan kell eljárniuk, ugyanis a nádasok környékén még sérülékenyebb a tó jege, könnyen be is szakadhat.

Balatonfüreden, a Kisfaludy és az Esterházy strand keleti, illetve nyugati részén a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság engedélyével a Probio Zrt. munkatársai vágják a nádat – írja a balatonfured.hu híradása nyomán a Sokszínű Vidék.

A munkálatot rendkívül körültekintően kell végezni, mert a Balaton jege még mindig vékony, 7 centiméter körüli. Ráadásul a nádasok környékén, a növény termelte hőhatás miatt ennél is gyengébb, terhelés hatására könnyen beszakadhat.

„Bízunk benne, hogy az időjárás lehetőséget ad számunkra, hogy még pár napig folytassuk a munkálatokat. Az Esterházy strand és a Kisfaludy strand keleti illetve nyugati lido részénél vágjuk a nádast, az Aranyhíd strandnál is dolgozunk. A szakhatósági előírás szerint a jég fölött tíz centiméterrel vágjuk el a nádat” – nyilatkozta a helyi lapnak a cég munkatársa. Hozzátette, mindenképpen szeretnék a Koloska-patak balatoni torkolatánál is elvégezni a nádaratást.

Közel 10 éve nem volt lehetőség nádvágásra a tavon, pedig szükség lenne rá, ugyanis így megerősödik és a kártevőkkel szemben is ellenállóbb lesz.

Címlapról ajánljuk
Műtrágyakrízis jön, ha az iráni helyzet nem oldódik meg – mi lesz így az élelmiszeriparral?

Műtrágyakrízis jön, ha az iráni helyzet nem oldódik meg – mi lesz így az élelmiszeriparral?

A közel-keleti konfliktus miatti energiaár-robbanás a mezőgazdaságra is hat. Az erőteljes gépesítés miatt az ágazatnak jelentős a dízeligénye, aminek ára már megugrott. De a drágulás a műtrágya esetében is jelentkezhet. Mindez pedig megjelenhet az élelmiszerárakban is – figyelmeztetett az InfoRádióban Szigethy-Ambrus Nikoletta, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány elemzője.
inforadio
ARÉNA
2026.03.20. péntek, 18:00
Selmeczi Gabriella
a Fidesz–KDNP országgyűlési képviselője, a népjóléti bizottság alelnöke
Egekben az olaj és a gáz ára, összeomlóban az arany és az ezüst - Mit csinálnak az amerikai tőzsdék?

Egekben az olaj és a gáz ára, összeomlóban az arany és az ezüst - Mit csinálnak az amerikai tőzsdék?

Az ázsiai tőzsdéken nagy eséssel indult a nap, ezt követően pedig Európában is esést láthatunk, és délután Amerikában is hasonló mozgásokkal indult a kereskedés. Ugyan a magyar tőzsde régiós és szelkesebb körben vett nemzetközi szinten is felülteljesít, de általánosságban véve nem igazán van most hova menekülni, hiszen esnek a nemesfémek is. Eközben az olajár és az európai gázár tovább szárnyal, miután rakéták csapódtak be Katar kulcsfontosságú LNG-exportlétesítményébe, majd Donald Trump azzal fenyegette meg Iránt, hogy egész egyszerűen felrobbantja a világ legnagyobb gázmezőjét.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×