Infostart.hu
eur:
362.78
usd:
322.72
bux:
0
2026. november 5. csütörtök Imre
Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem (SE) rektora a digitális terápiák hazai fejlesztése érdekében kötött stratégiai együttműködési megállapodás aláírásán az Innovációs és Technológiai Minisztériumban (ITM) 2020. május 25-én.
Nyitókép: Koszticsák Szilárd

Merkely Béla: nagyjából két hónap múlva már lesz koronavírus-vakcina

A Semmelweis Egyetem rektora arra számít, hogy az ősz végére elérhetővé válhat a koronavírus elleni vakcina. Merkely Béla az InfoRádió Aréna című műsorában közölte, hat oltóanyag tart már olyan fázisban, hogy hamarosan zöld utat kaphat a felhasználásuk. Úgy vélte, hogy először a leginkább veszélyeztetett idős emberek kaphatják meg a vakcinát. Fontosnak nevezte mások mellett például a pedagógusok beoltását.

A Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika igazgatója szerint létezik elérhető közelségben vakcina, miután hat olyan oltóanyag is készülőfélben van, amely a kipróbálási szakasz utolsó fázisában tart, meglehetősen nagy számú alany bevonásával. A hatékonyság mellett természetesen annak biztonságát is figyelve – tette hozzá.

Merkely Béla az Arénában emlékeztetett: a vakcina nem teljesen új terápia, hiszen alapvetően egy ismert technológiára épül, csak egy másik örökítőanyagot használnak az új típusú koronavírus esetében a szakemberek. Kivételt jelent ez alól egy, az Egyesült Államokban fejlesztett oltóanyag, amely

„kvázi nem fertőz, hanem antitestet termel”

– fogalmazott a szakember. Ennek során úgynevezett örökítőanyagot, RNS-típusú, kódolt információt juttatnak a szervezetbe, amely hatására, megadott minta alapján antitestet termel a szervezet. Megjegyezte, ilyen típusú antitestet korábban még nem alkalmaztak, de ennek is nagyon széles körű a tesztelése.

A fejlesztés fontosságát jelzi, hogy amennyiben beválik a „messenger RNS”, akkor a jövőben bármely új típusú vírusfertőzés esetére nagyon egyszerű lesz az oltóanyag előállítása, akár néhány hónap leforgása alatt – hangsúlyozta.

Merkely Béla hozzátette: bár az elmúlt években hatalmas fejlődés ment végbe az egészségügyben, de itt van egy vírusjárvány, amely

10 hónapja rettegésben tart hatalmas államokat,

sorra szedi az áldozatait, bizonyítottan az egymillióhoz közelít a halálesetek száma, és még mindig nincs vakcina. Szavai szerint

ennél előbbre kellene tartani.

Hogy mikor juthat el a lakossághoz az oltóanyag, úgy fogalmazott, ha meglesznek a bizonyítékok azon a szinten, amit megkövetel a mai eljárásrend, akkor

nagyjából két hónap.

A kérdés már csak az, hogy ez minként lesz elérhető, és természetesen kinek – tette hozzá Merkely Béla az InfoRádió Aréna című műsorában. Attól azonban nem tart, hogy az Európai Unióban ez ne lenne majd elérhető mindenki számára.

A sorrendet illetően, egyetértve a WHO-val, a Semmelweis Egyetem rektora is a leginkább kitettek számára tartaná elsőként szükségesnek az oltást, így a 65 év feletti, szív- és érrendszeri betegek esetében. De ide sorolta a szociális ellátórendszerben és az egészségügyben dolgozók mellett a tanárokat is, hiszen ők nagyon sok gyerekkel érintkeznek, hozzátéve, hogy ennek meghatározása természetesen nem az ő kompetenciája lesz.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk
Recseg-ropog a szlovák kormánykoalíció

Recseg-ropog a szlovák kormánykoalíció

Felkavarta a szlovák belpolitikai életet a parlamenti többség körüli bizonytalanság. Az „átülések”, frakcióközi átrendeződések kapcsán Robert Fico miniszterelnök kijelentette, mindent meg kell tenni, hogy a jelenlegi választási ciklus rendes időben, 2027-ben érjen véget. Az ellenzéki pártok szerint a kormánykoalíció már elveszítette többségét, ezért előrehozott választást követelnek.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Magához tért a dollár, megtorpant a forint lendülete

Magához tért a dollár, megtorpant a forint lendülete

A demokraták félidős választási tarolása után szerdán gyengült a dollár, a forint pedig másfél havi csúcsra erősödött az euróval szemben – itthon ráadásul a vártnál jobb, 8,2 százalékos éves ipari bővülés is támogatta a hangulatot. A dolláreladási hullám csütörtökön egyelőre megállt, miközben ma a Bank of England kamatdöntése kerül a fókuszba – 2023 augusztusa óta először emelkedhet a brit alapkamat. Csütörtök reggel az euró jegyzése 362,2, a dolláré 321,6.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×