Infostart.hu
eur:
364.87
usd:
325.27
bux:
146014
2026. november 2. hétfő Achilles

Választási együttműködésről egyeztettek az ellenzéki pártok

Közös közleményükben azt írják, pártelnöki találkozón születtek döntések az ellenzék 2022-es országgyűlési választásra való felkészüléséről

Az ellenzéki pártok megkezdték a hivatalos egyeztetéseket pártelnöki szinten a 2022-es országgyűlési választásra való felkészülésre. Már az első találkozón a DK, a Jobbik, az LMP, az MSZP, a Momentum és a Párbeszéd elnökei kinyilvánították szándékukat, hogy mind a 106 egyéni választókerületben egy jelöltet állítanak a hatalom jelöltjével szemben, és győzelem esetén a közösen elfogadott program és elvek alapján együtt kívánnak kormányozni Magyarország érdekében - áll a közösen jegyzett közleményben.

A pártelnökök megállapodtak abban, hogy közös programot alkotnak, és az egyéni képviselőjelöltek kiválasztásánál a tárgyalásos út mellett az előválasztás intézményét is legitim eszköznek tekintik.

Az ellenzéki pártok vezetői döntöttek arról is, hogy a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei 6-os választókerületben az időközi országgyűlési választáson a jobbikos Bíró László személyében közös összellenzéki jelöltet állítanak.

Címlapról ajánljuk
Újraíródott Spanyolország jelene, „két borzalom” közül kell most választani – szakértő

Újraíródott Spanyolország jelene, „két borzalom” közül kell most választani – szakértő

Dráma Spanyolországban; a múlt szerdai vasúti szerencsétlenség egy tüntetésekkel, belpolitikai konfiktusokkal feltüzelt országban történt, ahol idén már januárban is volt egy vasúti tragédia, akkor 46-an haltak meg. November végén pedig előre hozott választások lesznek az országban. Lénárt András Spanyolország-szakértő, a Szegedi Tudományegyetem Hispanisztika Tanszékének docense segít eligazodni.
Zuhan az olajár, pattanak a tőzsdék

Zuhan az olajár, pattanak a tőzsdék

A mesterséges intelligenciával és az újabb iráni csapásokkal kapcsolatos félelmek hatására nagy esést láthattunk múlt héten a tőzsdéken. A mostani hét Ázsiában vegyesen indul, a hongkongi és a dél-koreai tőzsdére is megérkezett a felpattanás. Európában a nyitás óta fokozatosan javul a hangulat, már pluszban vannak a vezető indexek. A magyar tőzsde felülteljesít, miközben a Telekom péntek után ismét új történelmi csúcsot ért el. A mai napon piacmozgató események szempontjából az ISM feldolgozóipari mutatójára ajánlott figyelni, a hetet azonban sokkal inkább a munkaerőpiaci adatok, illetve az amerikai félidős választások, illetve az iráni események alakítják majd. Eközben tovább robog a haramdik negyedéves gyorsjelentési szezon az Egyesült Államokban, a mai zárás után jelent az Apple és a Palantir is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×