Infostart.hu
eur:
363.63
usd:
318.63
bux:
143717.39
2026. július 22. szerda Magdolna

Megszólalt a Klebelsberg Központ a makói vasalódeszkás tanár ügyében

Azt kérték a tankerülettől, hogy vizsgálja felül döntését, ám ezt nem tették meg.

Ahogy megírtuk, írásbeli figyelmeztetést kapott az a testnevelő tanár, aki a digitális oktatás bevezetésekor vicces videót készített diákjainak, hogy így motiválja őket. A felvételen vasalódeszkára fekve mutatja be a különböző úszásnemeket. A férfit a tankerület eltiltotta a diákoktól, át kellett adni a csoportjait. Az ügyben az oktatási jogok biztosa is vizsgálatot indított.

A Klebelsberg Központ azt közölte, hogy a tanárraal kapcsolatban az intézményvezető és a Hódmezővásárhelyi Tankerületi Központ, mint fenntartó hozott döntést.

"A tankerülettől kapott tájékoztatás alapján a videó miatt szülői bejelentés érkezett a tankerülethez. A tankerületi központ arra hivatkozott, hogy a videóban látható gyakorlat balesetveszélyes, ha azt a gyerekek utánozni akarják. A Hódmezővásárhelyi Tankerületi Központ emiatt döntött úgy, hogy munkáltatói intézkedéssel él" - írják.

A központ kérte a tankerületi központ vezetőjét, hogy vizsgálja felül a korábbi döntését, mert az eljárásával nem ért egyet, a tankerületi igazgató azonban ezt nem tette meg. A Klebelsberg Központnak nincs munkáltatói jogköre egyetlen pedagógus esetében sem, ezekkel az iskolaigazgatók, illetve a kinevezés és megszüntetés esetében a tankerületi igazgatók rendelkeznek - teszik hozzá.

Címlapról ajánljuk

Karácsony Gergely: kész az M3-as metró hosszabbítási terve

Az ország legnagyobb forgalmú közlekedési vonala, a 3-as metró Káposztásmegyerig történő meghosszabbítására vonatkozó tervek készen állnak – közölte Karácsony Gergely főpolgármester, reagálva Magyar Péter kormányfő és Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter közös sajtótájékoztatóján elhangzottakra.
inforadio
ARÉNA
2026.07.22. szerda, 18:00
Gálik Zoltán
a Budapesti Corvinus Egyetem docense
Lefejezte Zelenszkij a hadsereget, elsötétült a Krím – Percről percre híreink az orosz-ukrán háborúról szerdán

Lefejezte Zelenszkij a hadsereget, elsötétült a Krím – Percről percre híreink az orosz-ukrán háborúról szerdán

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden menesztette az ukrán fegyveres erők főparancsnokát, Olekszandr Szirszkijt. Az egy hete tartó tüntetések kereszttüzébe került Szirszkij helyére Mihajlo Drapatijt érkezik. A demonstrálók Szirszkij leváltása mellett a volt főparancsnokkal konfliktusba került Mihajlo Fedorov visszatérését is követelik a védelmi tárca élére. Zelenszkij ennek kapcsán kijelentette, Fedorovnak egy "érdemeinek megfelelő vezetői pozíciót" ajánlott, mely keretében elősegítheti az ország technológiai fejlődését. Közben áramszünetekről számoltak be az oroszok által megszállt Krímben, és több dél-oroszországi városban tűz ütött ki ukrán csapások következtében. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legutóbbi eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×