Infostart.hu
eur:
362.19
usd:
316.56
bux:
151342.76
2026. szeptember 22. kedd Móric
Nyitókép: Pexels

Megkezdődött a magyar egészségügy legnagyobb egyeztetése

Kedden kezdődik a Magyar Kórházszövetség harmincadik kongresszusa Egerben, az egészségügy képviselői az ágazat legfontosabb kérdéseiről egyeztetnek.

„A magyar egészségügynek ez a legnagyobb ilyen rendezvénye, találkozópontja” – mondta az InfoRádiónak Velkey György, a szövetség elnökhelyettese az Egerben megrendezett kongresszusról, melyre ezernél több résztvevőt várnak.

Négy napon át, három szekcióban tárgyalják meg az ágazatot érintő témákat.

„A legfőbb kérdések: az egészségügyben dolgozó munkatársak kérdése; külön, egy nagy szekcióban – egy teljes délelőttöt – foglalkozunk az ápolók kérdéseivel, életpályájával, szakdolgozói képzésekkel és egyebekkel; ugyanígy egy teljse délelőtt az orvosi rezidens képzéssel és az orvosi migrációval, életpályával foglalkozik” – emelte ki a szövetség vezetője, aki fontosnak tartja a betegek jóérzését, az orvos és beteg közti kommunikációt, a betegségértést is. De beszélnek a klinikai gyógyszerészetről, a gazdaságról, a technológiai újdonságról, a várólistákról és a béremelésekről is.

A szakma képviselői mellett döntéshozók is bekapcsolódnak az egyeztetésekbe. Egyes szekciók azzal fejeződnek be, hogy az ülést levezető elnökök, témafelelősök megfogalmazzák az elhangzottak konklúzióját,

a szerdai közgyűlésen pedig a szövetség állásfoglalást ad ki az egészségügy állapotáról, melyben javaslatok is szerepelnek majd

– magyarázta az elnök.

A Magyar Kórházszövetség a Három Királyfi, Három Királylány mozgalommal létrehozott egy díjat, mellyel azokat a kórházakat ismerik el, ahol a munkatársak és a betegek szempontjait figyelembe véve a családokra különösen odafigyelnek – tájékoztatott Velkey György.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Magyar Péter: indul az út a börtönbe program, újabb feljelentések

Magyar Péter: indul az út a börtönbe program, újabb feljelentések

Rendkívüli parlamenti ülés összehívását és mentelmi joga azonnali felfüggesztését kéri a miniszterelnök. Magyar Péter arról is beszélt, hogy feljelentést tesz azok ellen a rendőri vezetők ellen, akik szerinte érintettek az ellene szervezett „dunai telefonos és búváros” ügyben.
inforadio
ARÉNA
2026.09.23. szerda, 18:00
Hack Péter
jogász, az ELTE emertus professzora
Érdekes mozgások vannak az amerikai tőzsdén

Érdekes mozgások vannak az amerikai tőzsdén

A tegnapi erősödés után ma már óvatosabb a hangulat a nemzetközi tőzsdéken. Az AI-sztori ismét előtérbe került, miközben az elmúlt napok olajáresése enyhítette az inflációs félelmeket, a Brent pedig már 100 dollár alatt jár. A befektetők közben a közel-keleti diplomáciai fejleményeket, valamint Donald Trump és Hszi Csin-ping közelgő találkozóját figyelik, miközben a Fed további kamatemelésével kapcsolatos várakozások továbbra is fékezik az optimizmust. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×