eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Több száz milliárdos megtakarításra számít az állam - a nap hírei

700 milliárd forintos megtakarítást vár az állam attól, hogy minden adóbevallást a NAV készítene el 2021-től. Terrorkísérletnek nevezte New York polgármestere a hétfő reggeli manhattani robbantást. Nem jutott be a Golden Globe öt legjobb idegen-nyelvű filmje közé Enyedi Ildikó Testről és lélekről című alkotása. A nap legfontosabb hírei december 11-én.

A Nemzetgazdasági Minisztérium számításai szerint mintegy 700 milliárd forintot takaríthat meg az állam, ha 2021-től a vállalkozások és a magánszemélyek adóbevallását is az adóhivatal készíti majd el. Izer Norbert adószabályozásért felelős helyettes államtitkár az M1-en elmondta, hogy a rendszert fokozatosan vezetik be, elsőként a jövedéki adó bevallását készítené el a vállalkozások számára az adóhatóság várhatóan már 2019-től. Ezután következhet az általános forgalmi adó, valamint a járulékterhek bevallásának elkészítése.

Nem tartja megnyugtatónak Magyarország együttműködését az Európai Bizottsággal az igazságügyi miniszter. Trócsányi László az Országgyűlés európai ügyek bizottsága előtti éves meghallgatásán azt mondta: a brüsszeli testület rendkívül rövid válaszadási határidőket jelöl meg a magyar kormánynak bizonyos kérdésekben, miközben átpolitizáltság jellemző a kiemelt ügyekben. Az Országgyűlés igazságügyi bizottságában a tárcavezető úgy vélte: sikerült megújítani a magyar jogrendszert.

Országgyűlési határozati javaslatot nyújtottak be kormánypárti képviselők, ennek elfogadásával az Országgyűlés elutasítaná a bevándorlók beáramlásának felgyorsítását és csoportos áthelyezését. A Miniszterelnöki Kabinetiroda is intézkedéseket dolgoz ki az úgynevezett Soros-terv megakadályozására. Rogán Antal, a szervezet vezetője éves meghallgatásán, az igazságügyi bizottság előtt bemutatta azt a közjegyzői okiratot, amely igazolja, hogy csaknem 2 millió 300 ezren kitöltötték a nemzeti konzultációs kérdőívet.

Csaknem hatmilliárd forint értékben támogatta az iskolai menzák megújítását célzó pályázatra benyújtott alapítványi kérelmeket az Emberi Erőforrások Minisztériuma. A Menő menzák az iskolában nevű pályázaton 314 intézmény nyert támogatást a gyermekek étkezési kultúrájának, étkezési körülményeinek javítására.

Hivatalosan is jóváhagyták az Európai Unió védelmi együttműködésének megerősítését a tagállamok külügyminiszterei. A közös fejlesztésekről, beszerzésekről és missziókról, valamint az európai hadiipar megerősítéséről szóló kezdeményezéssel sok szakember szerint a jövőbeli európai védelmi unió alapjait rakják most le.

Az izraeli kormányfő szerint az amerikai elnök döntése, amellyel elismerte Jeruzsálemet Izrael fővárosának, nem akadályozza, hanem lehetővé teszi a közel-keleti békét. Benjámin Netanjahu kijelentette: reményei szerint az Európai Unió is követi Donald Trump példáját. Az izraeli miniszterelnök Brüsszelben Federica Mogherini uniós kül- és biztonságpolitikai főképviselővel tárgyalt.

Terrorkísérletnek nevezte New York polgármestere a manhattani robbantást, amelynek a hivatalos adatok szerint négy sérültje van. Az egyik sérült maga a robbantó. A 26 éves férfi a testére erősítette a házilagos csőbombát, amelyet a reggeli csúcsforgalom idején, a Times Square közelében levő buszpályaudvar aluljárójában hozott működésbe. Egyelőre nem tudják, miért robbantott. Értesülések szerint a férfi bangladesi származású, Brooklynban él.

Elrendelte az orosz csapatok kivonását Szíriából Vlagyimir Putyin elnök. Az orosz elnök villámlátogatásra érkezett a szíriai orosz légitámaszpontra. Hangsúlyozta, hogy az orosz fegyveres erők a szíriai hadsereggel közösen a nemzetközi terrorizmus legharcképesebb csoportosulását zúzták szét Szíriában.

Gyors kormányalakítást sürgetett a német kancellár, a Kereszténydemokrata Unió elnöke. Angela Merkel Berlinben beszélt erről, két nappal a bajor testvérpárt Keresztényszociális Unió és a pártszövetség eddigi koalíciós társa, a Német Szociáldemokrata Párt vezetőinek találkozója előtt. A három párt elnöke szerdán Berlinben első alkalommal tárgyal majd arról, hogy miként lehet lendületet adni a megrekedt kormányalakítási folyamatnak.

Európa több államában okoz fennakadásokat a vihar, az eső és a havazás. Horvátországban a viharos erejű szélben egy ember meghalt, a kidőlt fák miatt több utat is lezártak. Szlovéniában több százan maradtak áram nélkül. Belgiumban és Hollandiában többszáz repülőjáratot kellett törölni. Franciaország északi és nyugati részén az Ana nevű vihar miatt többszázezren maradtak áram nélkül.

Nem jutott be a Golden Globe 5 legjobb idegennyelvű filmje közé Enyedi Ildikó Testről és lélekről című alkotása. A most kihirdetett jelölések alapján Guillermo del Toro A víz érintése című fantasyfilmje kapta a legtöbb, összesen hét Golden Globe-jelölést, köztük a legjobb dráma kategóriában. A díjátadó január 7-én lesz Beverly Hills-ben.

Címlapról ajánljuk
Rengetegen halnak bele ebbe a betegségbe, pedig odafigyeléssel megelőzhető a kialakulása

Rengetegen halnak bele ebbe a betegségbe, pedig odafigyeléssel megelőzhető a kialakulása

Magyarországon 2022-ben a krónikus betegségek okozta halálesetek között a negyedik leggyakoribb volt a májbetegség. A krónikus májbetegek száma világszerte eléri a másfél milliárdot, és évente mintegy kétmillió ember hal meg ilyen betegség következtében – mondta az InfoRádióban a Semmelweis Egyetem Sebészeti, Transzplantációs és Gasztroenterológiai Klinikájának munkatársa abból az alkalomból, hogy idén is megtartják április 19-én a máj világnapját.

Oeconomus kiszámolta, mi az olimpikonná válás ára

A nagy nemzetközi sportesemények kapcsán általában a közvetlenül látható eredményeket értékeljük, vagyis a kimagasló sportteljesítményt, ugyanakkor sokan felhívják a figyelmet arra a hosszú évekig tartó munkára és a kitartásra is, amely egy-egy teljesítmény mögött áll – ez áll az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány elemzésében, amely az olimpikonná válás árát vizsgálta.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×