eur:
394.34
usd:
370.1
bux:
65045.06
2024. április 19. péntek Emma
Napról napra fogy Budapest egyik látványossága

Napról napra fogy Budapest egyik "látványossága"

Jó ütemben halad a budai egykori SZOT-szálló bontása és a Nyugati téren szintén eltűnik egy jellegzetes, hosszú évek óta kihasználatlan építmény - írja a Magyar Idők.

Napról napra fogy az egykori SZOT-szállónak a Rózsadombon, a Vérhalom utcánál éktelenkedő vasbeton torzója. Az értékes, panorámás budai telken a bontást követően a szállítmányozási vállalatát eladó és az ingatlanfejlesztésbe átnyergelő Wáberer György egyik cége építtet új lakóházat. A vállalkozó a főváros látképét is érintő beruházásról június végén a Világgazdaságnak úgy nyilatkozott: az elmúlt egy évben elkészült a beruházás komplett tervdokumentációja, megvan az érvényes építési engedély, és a kivitelezőt – Market – is kiválasztották. A SZOT-szálló épülő társasházban kialakított lakások száma az igényektől függ, de a tervek 70-80, főleg 150 négyzetméteres luxuslakásokról szólnak. Mindez nagyságrendileg húszmilliárd forintos beruházás eredményeként valósul meg, a tervek szerint már 2019 júniusában át is adják a lakásokat - olvasható a Magyar Időkben.

A most eltűnő, már hosszú évek óta kibelezett szálló alapkövét 1968 júliusában az MSZMP és a „Szaktanács” szakszervezeti vezetői jelenlétében helyezték el. Az 506 személyes gyógyszálló beruházási értéke akkor meghaladta a 70 millió forintot. Fél évszázada a legszebb szakszervezeti szállodának tartották a 114 méter hosszú homlokzatú, a Margitszigetre néző épületet. Az 1971-re elkészült épület a rendszerváltásig működött szállodaként, majd különböző befektetői csoportokhoz, bankokhoz került. Az épület több szintjét visszabontották, hogy luxuslakásokat alakítsanak ki az alacsony, 240 centiméteres belmagasságú szinteken, de ebből sem lett semmi. Az épület 2016-ban került jelenlegi tulajdonosához.

Egy jóval kisebb, szintén kihasználatlan, egyre lerobbantabb állapotban lévő építmény is eltűnik. Augusztus 28-tól, azaz múlt hétfőtől tíz egymást követő éjszakára lezárják a Váci út elejét a Nyugati téri közúti felüljáróhoz csatlakozó gyalogoshíd bontása miatt. A lezárt gyalogos-felüljáró évek óta nincs már használatban, mivel a Nagykörút ellenkező oldalán található egykori Skála Metró bevásárlóközpont és az előtte lévő tér felújításakor végleg funkcióját vesztette - írja a Magyar Idők.

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor: eljött az idő, hogy Budapest után Brüsszelben is megmentsük a szabadságot

"Amíg nemzeti kormány lesz, Magyarország nem lép be az ukrajnai háborúba senkinek az oldalán" - jelentette ki a Fidesz EP-kampánynyitó rendezvényén pénteken Orbán Viktor pártelnök. "No migration, no gender, no war" - adta ki a hármas jelszót.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×