Infostart.hu
eur:
364.04
usd:
324.43
bux:
143874.26
2026. október 15. csütörtök Teréz

Nézzen videóelőadásokat az erdőkről!

A WWF Magyarország ingyenesen elérhető, tudományos, ismeretterjesztő videói a magyar erdők állatvilágáról, a madarakról, a denevérekről és a holt fákban tenyésző rovarvilágról, valamint ezen fajok védelméről tájékoztatnak. Az E-kampusz előadásokról Gálhidy László erdővédelmi programvezető beszélt az InfoRádióban.

Az E-kampusz három előadása a Kárpáti erdeink kutatása című projekthez tartozik – mondta el a WWF Magyarország erdővédelmi programvezetője. Gálhidy László hozzátette, ez arról szól, hogy a kutatók természetvédelmi szempontból vizsgálják az erdőket.

„Mennyire adnak megfelelő, jó élőhelyet azoknak az ott élő fajoknak, illetve fontos fajcsoportokról is igyekeznek információt gyűjteni. A projekt szakmai vezetője az ELTE, de három nemzeti park – a Duna-Ipoly, a Bükki és az Aggteleki Nemzeti Park - is komoly szerepet játszik benne. A kommunikációt a WWF Magyarország viszi és egy kisemlős specialista csoport is része a csapatnak.”

A kutatásban vizsgált fő állatcsoportok: az erdőhöz kötődő madarak, főleg harkályfélék, légykapók, a denevérek és az olyan rovarfajok, amelyeknek fontos az erdő, főleg a holtfa – mondta Gálhidy László. A WWF Magyarország erdővédelmi programvezetője jelezte, a zárókonferencián elhangzó eredményeket is nyilvánosságra hozzák.

„A WWF honlapján és YouTube-csatornáján már elérhető előadásokban ezekről a témákról három neves szakember beszél. Bajor Zoltán, a Magyar Madártani Egyesület elnöke mesél az erdei madárvilágról, Ódor Péter erdőökológus leginkább a holtfa szerepét vizsgálja az erdei életközösségekben. A harmadik előadó, Görföl Tamás, a denevérekről mesél. A denevéreket a világban fenyegető problémáktól indulva jut el a hazai erdőkig.”

Az E-kampusz felvételeit azért készítették, hogy minél több emberhez eljussanak az előadások, fel lehet használni ezeket a középiskolákban vagy akár a felsőoktatásban is, mert sokrétű, több szinten is értelmezhető anyagok – mondta a WWF Magyarország erdővédelmi programvezetője.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Energiadrágulás és költségvetési csata: nagy a tét az uniós csúcson

Energiadrágulás és költségvetési csata: nagy a tét az uniós csúcson

Csütörtökön kezdődik az uniós állam- és kormányfők tanácskozása, amelynek központi témája a magas energiaárak lesznek, és ezzel összefüggésben az európai gazdaság versenyképessége is a tét. Brüsszelben van Magyar Péter miniszterelnök is, aki majd Volodimir Zelenszkijjel is találkozik pénteken.
inforadio
ARÉNA
2026.10.15. csütörtök, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
Összeomlott a tűzszünet, Kijev ellen fordult Amerika - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Összeomlott a tűzszünet, Kijev ellen fordult Amerika - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Megreccsent az Ukrajna mögötti szövetség: a Trumppal való szakításról beszélt tegnap Zelenszkij, Németországban háborús bűncselekményekkel vádoltak meg egy ukrán szabotőrcsoportot, a francia elnökválasztás várományosa pedig teljesen leállítaná a fegyverek transzferjét Kijevnek. Mára teljesen összeomlott a Trump elnök által kihirdetett energetikai tűzszünet, Oroszország és Ukrajna is folytatja a támadásokat. Közben dübörög Észak-Donyeckben a Vivaldi hadművelet: az ukrán erők három falut foglaltak vissza Liman mellett. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×