eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Tarlós: kevesebb lehet a 4-es metró miatti esetleges büntetés

Tarlós István szerint 59 milliárd forintnyi lehet majd az az esetleges európai uniós büntetés, amelyet kiszabhatnak Magyarországra a 4-es metró beruházásának - az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) által feltárt - szabálytalanságai miatt.

A főpolgármester pénteki budapesti sajtótájékoztatón kiemelte, a főváros teljes mellszélességgel a kormány mellett áll, és részt vesz "bármilyen legális jogi akcióban az esetleges visszafizetés mérséklésére".

Az ügyben az Európai Bizottság még nem hozott határozatot - jegyezte meg. Elmondta, a kormány által közölt 76,6 milliárd forintos büntetés "egy szélső érték, (...) nem valószínű, hogy realizálódna". Ez "valójában inkább 59 milliárd" - tette hozzá a főpolgármester.

Közölte azt is: a BKV-nak és a DBR Projekt Igazgatóságnak vannak érvei arra, hogy a 76,6 milliárdos összeget csökkenteni lehessen. Ezt a lehetőséget nem szabad kihagyni, vitatni kell az összeget, bármekkora is legyen - hangsúlyozta Tarlós István.

Jelezte, a 76,6 és az 59 milliárd közötti különbség abból adódik, hogy a DBR Projekt Igazgatóságnak az információi szerint ezt a különbözetet meg tudják védeni.

Elmondta, hogy az OLAF-jelentés nincs a birtokában, de a kedvezményezett jogutódjaként vannak hiteles információi, és eszerint az OLAF a jelentésében körülbelül nyolcvan súlyos megállapítást tett, ebből egyetlen egy kivételével valamennyi "egyértelműen és megkérdőjelezhetetlenül" a 2010 előtti időszakot érinti.

A főpolgármester kifejtette, arról az egyről, ami a 2010 utáni időszakot érinti, az OLAF azt írja, hogy közbeszerzési szabálytalanság történt. A lényege az, hogy az ellenőrző mérnök "személyét" megváltoztatták, mert a korábbi mérnök esetében hosszú időn keresztül, a figyelmeztetések ellenére összeférhetetlenség volt és komoly szabálytalanságok sorát követte el.

Amikor 2010 után a BKV megpályáztatta ezt a pozíciót, akkor "betámadták" a tendereket, és lehetetlen volt új mérnököt kijelölni. Ezt követően közbeszerzési eljáráson kívül kormányhatározat alapján új mérnököt jelöltek ki - mondta, hozzátéve: az OLAF arra is rámutatott, hogy az új mérnök kijelölésével megszüntették a súlyos szabálytalanságot.

Tarlós István szólt arról is, hogy az OLAF szerint a 2007 és 2009 közötti tanácsadói szerződések "gyakorlatilag" mindegyike szabálytalan és csalás gyanúját vetik fel. Ezek a szerződések a BKV-nál születtek, a Fővárosi Közgyűlés elé soha nem kerültek - közölte.

A főpolgármester kitért arra is, hogy 2010 után a Siemens- és a Swietelsky-szerződéseket újratárgyalták, és így több tízmilliárd forintot szereztek vissza a fővárosnak. "Tehát nem egészen arról van szó, hogy mi semmit nem vettük észre" - fogalmazott.

Tarlós István hangsúlyozta azt is: maximálisan az OLAF-jelentés lehető leggyorsabb nyilvánosságra hozatala mellett van.

A 3-as metró felújítása kapcsán elmondta, a napokban érkezett meg a hivatalos értesítés arról, hogy a felújított szerelvények megkapták a típusengedélyt. "Ez év tavasszal már felújított szerelvények fognak futni" - fogalmazott. Hozzátette: az infrastrukturális felújítás tendereztetése is folyamatban van.

Tarlós István Bíró Endrének, a Metróért Egyesület elnökének a bejárást követő tájékoztatóját is idézte: "összességében elmondható, hogy a pályán és annak környezetében a közlekedés biztonságát veszélyeztető meghibásodás nem tapasztalható. (...) a vonal legnagyobb kockázati tényezője az elöregedett, rossz állapotban levő járműpark. Reméljük, hogy a járműcserék az ütemezésnek megfelelően megvalósulnak, és ezzel a kockázati tényező hosszú évekre megszűnik".

Mindezek kapcsán a főpolgármester megjegyezte, szerinte mindez minősíti azt, hogy mennyire aktuális a péntekre, a 3-as metró felújításával kapcsolatban az MSZP által szervezett tüntetés. Mi értelme van azok részéről a tüntetésnek, akik évtizedekig "egy szalmaszálat nem tettek keresztbe" a 3-as metró érdekében? - vetette fel.

A budapesti olimpiát ellenző helyi népszavazási kezdeményezésre vonatkozó kérdés kapcsán Tarlós István azt kérte a fővárosiaktól, hogy aki szereti a várost, ne írja alá az aláírásgyűjtő ívet, mert az olimpiával Budapest jól járna.

Kiemelte, az esemény sportértéke óriási, a magyar sportolók megérdemelnék, hogy Budapesten legyen olimpia, továbbá, ha a főváros megkapná a rendezés jogát, akkor "Budapestről kevésbé tudják elvinni a pénzeket", és sokkal több olyan beruházás történne, amely csak sokkal később vagy soha nem valósulna meg.

 

Címlapról ajánljuk
Kempf Zoltán egy időre háttérbe szorítja az influenszerkedést, és megcélozza az olimpiát

Kempf Zoltán egy időre háttérbe szorítja az influenszerkedést, és megcélozza az olimpiát

A világbajnok BMX freestyle-os néhány évre abbahagyta a versenyzést, de amikor a sportága bekerült az olimpiai programba, hamar visszatért. A népszerű influenszer az InfoRádióban elmondta: a BMX freestyle-ban nem lehet előre jósolni vagy esélyeket latolgatni, sok tényezőtől, körülménytől függ, hogy sikerül egy-egy verseny, de a kvótaszerzés lesz a célja a júniusi, budapesti olimpiai selejtezőn.

Kiderült, hány magyar dolgozik külföldön – és az is, mivel lehetne őket hazacsábítani

A magyarok főképpen a külföldön elérhető magasabb fizetés, az itthoni bizonytalanabb, kiszámíthatatlanabb jövő, valamint a "klíma" miatt vándorolnak ki valamelyik nyugat-európai országba – ez derült ki az Egyensúly Intézet felméréséből, amelyből javaslatcsomag is készült az intézet és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége összefogásából. Az InfoRádió Kozák Ákost és Gazsi Attilát kérdezte.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. április 20. 13:40
×
×
×
×