eur:
387.63
usd:
359.95
bux:
69201.95
2024. május 10. péntek Ármin, Pálma

Jövő héten változhat az alkotmányellenes jegybanktörvény

Négynapos ülést tart az Országgyűlés a következő két hétben. A képviselők kedden változtathatnak a korábban alkotmányellenesnek ítélt jegybanktörvény-módosításon, az eredeti javaslatnál szűkebb lehetőséget hagyva a Magyar Nemzeti Bank (MNB) által alapított gazdasági társaságok adatainak titkosítására.

A házelnök előzetes napirendi javaslata alapján az ülés hétfőn 13 órakor, az öt éve ezen a napon kihirdetett alaptörvényre emlékezéssel, majd napirend előtti felszólalásokkal kezdődik. Ezt követően az interpellációkra ismételten két óra áll majd rendelkezésre, az azonnali kérdések és válaszok pedig egy órában hangozhatnak el. Az első ülésnap végén a kedden elfogadni tervezett javaslatok utolsó, bizottsági jelentésekről szóló vitáit bonyolítják le.

Az Országgyűlés második ülésnapján változtathat az alaptörvény-ellenesnek ítélt MNB-törvénymódosításon. A parlament törvényalkotási bizottsága azt kezdeményezte, hogy a jövőben csak a jegybank által alapított gazdasági társaságok azon adatait védhesse titkosság, amelyek kiadása veszélyeztetné a társaságok versenyképességét. A testület ülésén Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke alkotmányosnak ítélte a változtatást.

Az Országgyűlés kormánypárti többsége március 1-jén, kivételes eljárásban fogadta el a jegybanktörvény szóban forgó módosítását, ám azt Áder János államfő nem írta alá, hanem az Alkotmánybírósághoz továbbította, amely március végén alaptörvény-ellenesnek ítélte az indítvány titkosításra vonatkozó részeit.

Döntés várható továbbá a kabinet legutóbbi egészségügyi salátatörvényéről, a kormány bürokráciacsökkentést szolgáló intézkedéseinek következő lépéseiről, emellett új törvényeket alkothatnak az igazságügyi szakértőkről, valamint a védelmi és biztonsági beszerzésekről.

A határozathozatalokat követően a Jobbik kezdeményezésére tarthatnak négyórás vitát az egészségügy jelenéről és jövőjéről, majd az állami tisztviselők jogállásának és illetményrendszerének átalakítása kerül terítékre a kormány kezdeményezésére.

Szerdán a terrorizmus elleni fellépést szolgáló kormányzati javaslat általános vitájával kezdődhet az ülésnap, majd napirendre vehetnek az önkormányzatokat, a pénzügyi közvetítőrendszert és a honvédséget érintő módosításokat is.

Az ülés a következő hétfőn ér véget, amikor a képviselők - az ilyenkor megszokott kérdések és azonnali kérdések mellett - a kabinet kezdeményezésére megvitathatják a 2007 és 2013 között Magyarországnak járó uniós pénzek felhasználását.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.10. péntek, 18:00
Such György a Magyar Jégkorong Szövetség elnöke
Erdély Csanád a magyar jégkorong-válogatott csapatkapitánya
Megindulhatott az offenzíva Ukrajna második legnagyobb városa ellen, felpörgött az orosz hadigépezet – Híreink az orosz–ukrán háborúról pénteken

Megindulhatott az offenzíva Ukrajna második legnagyobb városa ellen, felpörgött az orosz hadigépezet – Híreink az orosz–ukrán háborúról pénteken

Pénteken arról érkeznek jelentések, hogy az orosz erők átlépték a határt Harkiv megyénél, és Ukrajna második legnépesebb városa, Harkiv felé tartanak. Ukrajna régóta számít egy ilyen támadásra, az utóbbi időben Oroszország egyre hevesebben ágyúzta a várost. Ukrán drónok csaptak le a Kalugai területen, egy olajfinomítóban tűz ütött ki. Orosz közlések szerint Moszkvától délre, valamint a Brjanszki és a Belgorodi területen is ukrán drónokat lőtt le a légvédelem. A brit védelmi minisztérium hírszerzési jelentése szerint márciusról áprilisra jelentősen növekedett az orosz támadások száma Kelet-Ukrajnában, Csasziv Jarnál 200 százalékos növekedés volt. Csütörtökön megtartották Moszkvában a Győzelem napi katonai parádét, amely ezúttal is szerényre sikeredett. Vlagyimir Putyin Mihail Misusztyin eddigi kormányfőt javasolja továbbra is miniszterelnöknek.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. május 10. 16:30
×
×
×
×