"A Kremlben október végén megszületett a döntés a párt legszűkebb, legfőbb vezetésében, amely elsősorban birodalmi presztízs-érdekekből végül a fegyveres beavatkozás mellett határozott. Kádár János sorsa november 2-án és 3-án szintén Moszkvában dőlt el. Majd november 4-én hajnalban indult meg a második szovjet beavatkozás" - idézte fel az 1956 őszi eseményeket az InfoRádiónak Földváryné Kiss Réka.

A Nemzeti Emlékezet Bizottságának elnöke hozzátette, hogy ezt követően a magyar társadalom nem adta fel a harcot: mintegy egy hétig tartotta magát a fegyveres ellenállás.

"Gondoljuk el, hogy nem reguláris csapatok, hanem felkelők egy világbirodalom harckocsijaival szemben tartották magukat. Ez önmagában egy heroikus, tiszteletre méltó, és mindenképpen a mai napig büszkeségre okot adó teljesítmény. De legalább olyan fontos azt is hangsúlyozni, hogy a magyar társadalom ezt követően sem adta fel a harcot és a fegyveres ellenállást egy nagyon komoly társadalmi-politikai ellenállás váltotta fel" - mutatott rá a történész.

Földváryné Kiss Réka elmondta, hogy a forradalomnak nem volt központi politikai bázisa, ahogy jöttek be a szovjet tankok, gyakorlatilag az útvonalak mentén szerveződött meg újra a fegyveres ellenállás. Nem véletlenül alakultak ki a Nagykörúton ezek a gócok.

"Nem volt tehát központi bázis, az emberek elkeseredettsége, elemi szabadságvágya tört újra a felszínre. Az ezt követő politikai ellenállásról pedig azt lehet látni, hogy különböző gócpontokon kezdett el szerveződni, munkásszállásokon, kórházakban" - mondta.

A történész szerint - mind a nyugati, mind töredékesen a moszkvai dokumentumokat ismerve - az látszik, hogy a status quo fenntartása nagypolitikai szempontból fontosabb volt, mint a magyar szempontok.

"Nyilvánvalóan nagyon sokan hittek, bíztak, reméltek - mert mást nem is tehettek -, hogy ha kitartanak, akkor a Nyugat megsegíti őket. Ez egy valós várakozás volt. Ma már tudjuk, hogy ennek a politikai realitása vajmi csekély volt" - fogalmazott Földváryné Kiss Réka.