Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 27. szombat János

A járási hivatalok adják a jövőben az építési engedélyt

A jegyzők helyett a járási hivatalok adják ki az építési engedélyt, a családi házak építéséhez elegendő lesz a terv hatóság általi tudomásul vétele és újra lesznek típustervek is - egyebek mellett ezeket tartalmazza az építésügy átalakításáról szóló kormányhatározat, amely a legutóbbi Magyar Közlönyben jelent meg.

Az érintett minisztereknek jövő év március végéig kell a kijelölt feladatokról elkészíteniük a jelentésüket. A Miniszterelnökséget vezető miniszternek pedig az intézkedési tervben foglaltak végrehajtását 2017. október utolsó napjáig kell jelentenie a kormánynak.

A határozat mellékleteként szereplő intézkedési terv azzal indul, hogy - az ügyintézés hatékonyabbá tétele érdekében - az általános építésügyi hatósági hatáskört a jegyzőtől a járási hivatalba kell integrálni. Ennek a jogszabályi hátterét jövő év végéig kell megteremteni.

A legfeljebb 160 négyzetméter hasznos alapterületű, pince, földszint és tetőtérből álló lakóépületnél az építésügyi hatóság "tudomásulvételi eljárást folytat le", amennyiben nem kell bonyolult szakkérdést eldöntenie. Ilyen eljárást eddig a használatbavételnél alkalmazott a hatóság.

A lakosság a jövő év végétől Nemzeti Mintaterv-katalógusból választhat lakástervet. Ezek a tervek tájegységi karaktert hordoznak, a kormány 100 millió forintot irányoz elő ezek elkészítésére. A mintatervek tételes anyag- és munkaidő ráfordítást is tartalmaznak majd. A rendszerváltásig az Építésügyi Tájékoztató Központ (ÉTK) adott ki típusterveket, amelyeket csak a telekre kellett adaptálnia az építésznek. Ezek engedélyezése gyorsított eljárásban történt.

Az intézkedési tervben szerepel az is, hogy az érintett szakmai szervezetek bevonásával ki kell alakítani a tervezőkre és az építőipari kivitelezőkre vonatkozó felelősségbiztosítási keretrendszert. A reális költségbecslési adatok támogatása érdekében pedig - az ÉMI Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nonprofit Kft. bevonásával - ki kell dolgozni és üzemeltetni kell a kötelező, tételre bontott költség-adatszolgáltatást.

Szerepel a határozatban az is, hogy a külterületeken élő családok és ott működő családi gazdaságok és vállalkozások segítése érdekében ki kell dolgozni a Magyarországi tanyák és zártkertek programot. Emellett a külterületi építkezések jelenlegi rendezetlen állapotát - komplex módon - szabályozással és támogatással kell keretek közé szorítani.

Címlapról ajánljuk
Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Az Országgyűlés 2025-ben is sok szenvedélyes vitát folytatott le és számos fontos jogszabályt alkotott meg, amelyekről – a napirend előtti felszólalásokról, az interpellációkról, a kérdésekről, az azonnali kérdésekről, az általános vitákról, a határozathozatalokról és a bizottsági ülésekről – év közben részletesen beszámolt az InfoRádió, most a leglényegesebb idei parlamenti történéseket és döntéseket idézi fel ez az összeállítás.
VIDEÓ
Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

2025-ben az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (Asia-Pacific Economic Cooperation – APEC) csúcstalálkozóját Kjongdzsuban tartották, ez a név csak a legelszántabb történelem vagy földrajz iránt érdeklődő közönség számára lehet ismerős Magyarországon. A település pedig egykoron az ókor egyik legnagyobb királyságának volt a fővárosa, ahol máig szinte „szabadtéri múzeumként” sorjáznak az egykori emlékek. A modern idegenforgalmi kihívások ugyanakkor dilemmával szembesítik a várost, hogy megőrizze a karakterét a jövőben is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×