Infostart.hu
eur:
389
usd:
330.18
bux:
0
2025. december 26. péntek István

Kezdődik a 2015/16-os tanév

Ma véget ér a mintegy két és fél hónapos vakáció és megkezdődik a 2015/16-os tanév az iskolákban.

Kedden 1 millió 200 ezer általános iskolás és középiskolás diák veszi hátára az iskolatáskát, százezren közülük először lépik át az iskola kapuit.

Hanesz József, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) elnöke korábban elmondta: fenntartásukban 2200 intézmény működik, a feladat-ellátási helyek száma pedig 5147. Júliustól a szakképzés leválásával 300 intézmény került el a Kliktől. Az intézményi férőhelyek száma 1,3 millió, a beiratkozó elsősök négyezerrel kevesebben vannak, mint tavaly. Az intézményekben több mint 748 ezer diák tanul. A pedagógusok száma több mint 95 ezer, a szakképzéssel mintegy 25 ezren távoztak, a technikai dolgozók száma pedig mintegy 50 százalékkal csökkent.

A változás az új tanévben, hogy július 1-jétől a nemzetgazdasági tárca fenntartásába kerültek a szakképző intézmények a Kliktől, ez mintegy 300 intézményt jelent, körülbelül 700 telephellyel. Az intézményeket 44 centrumba szervezték, Budapesten öt, a megyékben pedig 1-3 centrumot hoztak létre.

Az új tanévben már teljessé válik a mindennapos testnevelés, folytatódik a pedagógusok béremelése, akik átlagosan 6-10 ezer forint többlettel számolhatnak majd. Folytatódik továbbá a minősítésük is: 2016 elejétől várhatóan 1688-an lépnek a Pedagógus I. kategóriába, 10 550-en a Pedagógus II. fokozatba és háromezren a Mesterpedagógus kategóriába.

A most induló tanév 181 napos, a tanév rendje szerint az őszi szünet 2015. október 26-tól október 30-ig, a téli 2015. december 21-től december 31-ig tart, a tavaszi szünet pedig 2016. március 24-től március 29-ig.

Lesz kompetenciamérés a mostani tanévben is, ezt 2016. május 25-én tartják.

Címlapról ajánljuk
Amiért keletre megy a magyarországi külföldi tőke

Amiért keletre megy a magyarországi külföldi tőke

46 százalékkal nőtt a közvetlentőke-befektetések állománya 2023-ról 2024-re Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében – erről beszélt Szigethy-Ambrus Nikoletta, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány elemzője az InfoRádióban.
VIDEÓ
Megnyílik előttünk Latin-Amerika piaca

Megnyílik előttünk Latin-Amerika piaca

Néhány esztendeje egy vezető hazai politikus jelentette ki, hogy a vétójog az utolsó védőbástyája az európai sokszínűségnek és szuverenitásnak. Nos, a kormány tagjai – mint a dicső végvári vitézek büszke utódai – az elmúlt időben igencsak sűrűn gyakorolhatták a nemzeti szuverenitás védelmét, mivel jószerint csak azokat az EU-s kezdeményezéseket és indítványokat nem vétóztak meg, amelyek egy csepp áldozatot sem kívántak meg hazánktól. A megvétózott kezdeményezések sorába tartozott az Európai Tanács decemberi ülésének napirendjére tűzött, a Mercosur-országokkal (tagjai Argentína, Brazília, Paraguay és Uruguay, társult tagjai pedig Chile, Kolumbia, Ecuador, Guyana, Peru, Suriname és Bolívia) kötött új védintézkedésekről szóló megállapodás megerősítéséről szóló határozat is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×