Infostart.hu
eur:
389.67
usd:
330.32
bux:
0
2025. december 24. szerda Ádám, Éva

Potápi Árpád János: fontosak a magyar-magyar kapcsolatok

A magyar-magyar kapcsolatok fontosságát hangsúlyozta Potápi Árpád János csütörtökön a Tolna megyei Nagymányokon, a város augusztus 20-i ünnepségén.

"Amellett, hogy beszélünk a nemzet közjogi egyesítéséről és arról, hogy 750 ezer határainkon túli magyar tett már állampolgársági esküt, fontos az is, hogy az emberek tudjanak találkozni, együtt ünnepelni, barátságok, szerelmek is szövődjenek, és a nemzetünk ezáltal is fennmaradjon" - mondta a nemzetpolitikáért felelős államtitkár a zsúfolásig megtelt Szent Mihály-templomban tartott istentiszteleten, amelyen a város ezeréves fennállását is ünnepelték.

Hozzátette: a kapcsolattartás szándékával a nemzetpolitikai államtitkárság megalapította a testvérvárosi pályázatot, amelyre 100 millió forintot különített el; a keretre Nagymányok is sikerrel pályázott.

Augusztus 20-án a völgységi városban Szent István, a magyarság államalapító királya, az új kenyér ünnepe mellett arra is emlékeznek, hogy Nagymányok legalább ezer éve létezik, és lakói megtartják a települést - mondta Potápi Árpád János, hozzátéve, ünneplik azt is, hogy Nagymányoknak, illetve két német, valamint egy-egy lengyel és székelyföldi testvérvárosának lehetősége adódik a találkozóra.

A város lengyel partnertelepüléséről szólva megjegyezte: az egykori Árva megyéhez tartozott Jablonka lakói ma is másképp tekintenek szülőföldjükre, mint a lengyelek többsége, mert tudják, hogy az a történelmi Magyarországhoz, és nem Lengyelországhoz tartozott.

Az ünnepségen jelen voltak Reishelsheimből, Teunzból, Jablonkáról érkezett vendégek, a székely Zetelaka küldöttsége csütörtökön csatlakozik az ünneplőkhöz.

Nagymányokot 1015-ben a pécsváradi bencés apátság alapító levelében említi először történeti forrás. A millenniumot januártól tartó programsorozattal ünneplik a 2400 lakosú, több nemzetiségű, két évszázados bányászmúltra visszatekintő városban.

Címlapról ajánljuk
Ősi ösztöneinknek engedünk a karácsonyi túlevéssel, ám ez leküzdhető

Ősi ösztöneinknek engedünk a karácsonyi túlevéssel, ám ez leküzdhető

Tóth Tamás táplálkozási szakértő az InfoRádióban arról beszélt, hogy vannak módszerek, amelyekkel azok is átvészelhetik drasztikus súlygyarapodás nélkül az ünnepeket, akik egyébként sem étkeznek és élnek túl egészségesen. Ha viszont megtörtént a baj, és „bűnbe estünk”, akkor sincs minden veszve.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×