Infostart.hu
eur:
389.67
usd:
330.32
bux:
0
2025. december 24. szerda Ádám, Éva

Változékony idő várható a hosszú hétvégén

Napsütésre és záporokra is számítani lehet az augusztus 20-val kezdődő négynapos hosszú hétvégén. A leghidegebb órákban akár 10 Celsius-foknál is hidegebb lehet, a maximumok néhol 20, másutt 25 fok körül alakulnak - olvasható az Országos Meteorológiai Szolgálat szerdán az MTI-hez eljuttatott országos, középtávú előrejelzésében.

Augusztus 20-án, csütörtökön nagyobb területen felszakadozhat a felhőzet, a Dunántúl középső területein valószínű a legtöbb napsütés. A nyugati, déli határvidéken, a Tiszántúlon még napközben is valószínű eső, zápor, egy-egy zivatar, de mind előfordulásában, mind mennyiségében kevesebb lesz a csapadék. Több helyen megélénkül, elsősorban az Észak-Alföld térségében, valamint zivatarok környezetében meg is erősödik a szél. A legalacsonyabb hőmérséklet 13-18, a legmagasabb hőmérséklet 19-25 fok között valószínű.

A veszélyjelzés szerint csütörtökre a nap folyamán várható sok eső miatt Békés, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyére adtak ki elsőfokú figyelmeztetést. Emellett Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Tolna megyében felhőszakadásra is figyelmeztet a meteorológiai szolgálat. Ezekben a megyékben csütörtökön az intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 25-30 millimétert meghaladó csapadékmennyiség is hullhat.

Pénteken általában gomolyfelhős, napos időre van kilátás, de az ország keleti, északkeleti harmadán több lesz a felhő, és a Dunától keletre elszórtan zápor, esetleg zivatar is kialakulhat. Napközben megélénkülhet a szél. A minimumhőmérséklet 11-16, a maximumhőmérséklet 20-25 fok között alakul.

Szombaton napos idő várható sok gomolyfelhővel. A középső és keleti megyékben lesz felhősebb az ég, nagyobb eséllyel ezeken a helyeken fordulhat elő elszórtan záporeső. A leghidegebb órákban 11-16 fok lehet. Napközben 20-25 fokig melegszik a levegő.

Vasárnap is túlnyomóan napos idő várható, kevés gomolyfelhővel, legfeljebb egy-egy zápor fordulhat elő. A minimumhőmérséklet 9-14, a maximumhőmérséklet 22-26 fok között alakul - olvasható az előrejelzésben.

Címlapról ajánljuk
Ősi ösztöneinknek engedünk a karácsonyi túlevéssel, ám ez leküzdhető

Ősi ösztöneinknek engedünk a karácsonyi túlevéssel, ám ez leküzdhető

Tóth Tamás táplálkozási szakértő az InfoRádióban arról beszélt, hogy vannak módszerek, amelyekkel azok is átvészelhetik drasztikus súlygyarapodás nélkül az ünnepeket, akik egyébként sem étkeznek és élnek túl egészségesen. Ha viszont megtörtént a baj, és „bűnbe estünk”, akkor sincs minden veszve.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×