Infostart.hu
eur:
390.67
usd:
331.55
bux:
0
2025. december 24. szerda Ádám, Éva

Így verte el Magyarországot a vihar

Országszerte több mint kétezer bejelentést kapott a hétfői vihar után a katasztrófavédelem, a tűzoltók kedd estig mintegy 500 helyen befejezték a kárelhárítást. Hajdu Márton, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője az MTI-nek elmondta: a letört ágak, kidőlt fák, lesodort épületelemek eltávolítása már többnyire befejeződött, a tűzoltók leginkább szivattyúzással, az elöntött pincékbe befolyt víz eltávolításával vannak elfoglalva.

Emlékeztetett rá, hogy a felgyülemlett jelentős mennyiségű csapadék miatt sok helyen elakadtak tömegközlekedési járművek és személygépkocsik az utakon, volt, akit a tűzoltóknak kellett kimenteniük az autójából.

A Mávinform közlése szerint a Balatonszentgyörgy és Fonyód közötti szakaszán a hétfő délutáni heves felhőszakadás miatt több helyen is vízátfolyások keletkeztek a vasúti pályán, a hatalmas mennyiségű víz a balatonmáriafürdői állomáson mintegy két kilométer hosszú szakaszon kimosta az ágyazatot a váltók és a sínek alól, emiatt az érintett szakaszon szünetelt a vonatforgalom. Azóta a helyreállítási munkálatok befejeződtek, így szerda hajnaltól ismét megindul a forgalom Fonyód és Balatonszentgyörgy között.

Különösen nehéz volt a helyzet a fővárosban, ahol kedd reggel még több mint száz helyszínen dolgoztak a tűzoltók, főleg a csapadékkal telített pincékből, mélygarázsokból szivattyúzták a vizet.

Ugyanakkor az Elmű szóvivője Boross Norbert arról számolt be, hogy a hétfő esti 45 ezerről, kedd délutánra 7 ezerre sikerült csökkenteni azon fogyasztók számát, akiknél még nem állt helyre az áramszolgáltatás és kedden estére már a legtöbb fogyasztónál lesz áram.

Közlése szerint, maga az elektromos hálózat kevéssé károsodott, ám a kárelhárítást elsősorban az akadályozza, hogy még kedd délután is vízzel telítettek, elsősorban a VI. VII. VIII. IX. és XIII. kerületben azok a pincék, ahol az épületi transzformátorállomások találhatóak. Mivel az Elmű nem rendelkezik szivattyúkkal, meg kell várniuk, hogy a tulajdonosok vagy a katasztrófavédelem vízmentesítse a pincéket - mondta a szóvivő.

Szeneczey Balázs főpolgármester-helyettes közlése szerint, a legtöbb vonalon helyreállt a tömegközlekedés Budapesten kedd délutánra, a budapesti közműcégek vezetői pedig rendszeresen tájékoztatják a városvezetést a minél hatékonyabb kármentés érdekében.

A többi között a Fővám térnél alámosta az utat az eső, beszakadt az útpálya egy szakaszon. A Vámház körutat és a Szabadság hidat lezárták, a Szépvölgyi utat szintén lezárták a Bécsi útnál, mert ott is beszakadt az útpálya, mindkét helyszínen legalább egy hétig tart majd a helyreállítás.

Félpályás útlezárást vezetnek be a budai alsó rakpart teljes hosszán, a közlekedési lámpák működése a főváros több pontján, a Blaha Lujza téren és a Nagykörút-Üllői út kereszteződésénél, a Hősök terén, a Thököly úton a Stefánia útnál és a Róna utcánál, a Bosnyák téren, az Attila úton az Alagútnál, a Nagyvárad téren, az Andrássy úton az Izabella utcánál, az Árpád fejedelem útján az Üstökös utcánál, valamint a Dózsa György úton az Ajtósi Dürer sornál még nem állt helyre. A hibákat 24 órán belül kijavítják.

A Fővárosi Csatornázási Művek Zrt. csapadékmérő rendszere a Belgrád rakparton 120 milliméter csapadékot mért, a cég szivattyútelepei rendben üzemeltek. Ugyanakkor a csatornahálózatba a víznyelők felszíni eltömődése miatt a csapadékvíz számos helyen nem tudott lefolyni - közölte a főpolgármester-helyettes.

Több százmillió forintos, a hétfő esti vihar nyomán bejelentett kárról számoltak be a biztosítók az MTI-nek, a legtöbb bejelentés a fővárosból érkezett.

A Generali biztosítóhoz kedd délelőttig mintegy 1500 bejelentés érkezett, a károk becsült összértéke megközelíti a 300 millió forintot. A kárszakértők igyekeznek a bejelentést követő 24 órán belül felvenni a kapcsolatot a károsultakkal - írják.

Az Aegon Magyarország tájékoztatása szerint az elmúlt napok viharai nyomán kedd délig 560 bejelentés érkezett, közel 100 millió forintos kárról, főleg Budapestről, Pest és Csongrád megyéből.

Az Allianz Hungária csaknem 800 viharhoz kötődő kárt regisztrált vasárnap óta. A becsült kárérték meghaladta a 60 millió forintot. A bejelentések alapján a vihar leginkább Budapestet, Dunaújvárost, Dunaföldvárt és Szegedet érintette - írják.

A Groupama Biztosítóhoz a hétfői vihar miatt kedden délig 406 vagyonbiztosítási kárbejelentés érkezett - mintegy fele Pest megyéből -, közel 60 millió forint kárról. A biztosító felhívta a figyelmet arra, hogy a káreset helyszínét meg lehet változtatni, így például el lehet mozdítani a tetőre, kerítésre, gépjárműre dőlt fákat, vagy a beázás elkerülése érdekében ideiglenes fedés, fóliázás alkalmazható. A maradványokat azonban nem szabad megsemmisíteni a kárszakértő által végzett helyszíni szemléig - tették hozzá. A helyreállítás is megkezdhető, a cserélt részeket, maradványokat azonban a kárszakértőnek be kell mutatni - jelezte a Groupama.

A Gabonatermesztők Országos Szövetségének (GOSZ) elnöke Vancsura József arról tájékoztatta az MTI-t, hogy akár 80-100 milliárd forint kárt is okozhatott az elmúlt napok rendkívül meleg időjárása, majd az azt követő viharok kukoricatermesztőknek.

A vihar szolgáltatás-kiesést okozott az Országos Bírósági Hivatal informatikai rendszerében is, illetve több postahivatal sem tudott kinyitni a fővárosban. Ugyancsak működésképtelenné vált a fővárosi Uszoki kórházban az alagsorban lévő sürgősségi betegfelvételi osztály, a traumatológiai ambulancia, a művese állomás, a patológia, az izotópdiagnosztika, a kazánház és a konyha. Kedd estétől viszont ismét működik a sürgősségi osztály, szerdától pedig a traumatológia is.

Címlapról ajánljuk
Bíró Lajos: megváltoztak a karácsonyi étkezési szokások, csak az alapanyagok maradtak

Bíró Lajos: megváltoztak a karácsonyi étkezési szokások, csak az alapanyagok maradtak

Alapjaiban változtak meg a karácsonyi étkezési szokások Magyarországon – erről beszélt a séf az InfoRádióban. A hal ugyan megmaradt, de a többi hagyományos fogás helyét az egyszerű, gyorsan elkészíthető ételek vették át.

Durva átrendeződés az új autók piacán

Az Európai Unióban idén novemberben összességében és az év eleje óta is nőtt az új személygépkocsik forgalomba helyezése az egy évvel korábbihoz képest, miközben emelkedett az elektromos járművek piaci részesedése az Európai Autógyártók Szövetsége, az ACEA kedden közzétett jelentése szerint.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×