Infostart.hu
eur:
388.7
usd:
329.99
bux:
0
2025. december 24. szerda Ádám, Éva

Szeptember közepéig eldől, ki megy a kormányból

A miniszterelnök szeptember 15-ig hozza meg döntését a kormány átalakításáról - jelentette be a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Lázár János beszámolt az augusztus 25-ei kormányértékelő konferenciáról is.

A miniszter szokásos sajtótájékoztatóján közölte: a kormány jövő kedden tartja következő ülését, ami augusztus 24-én folytatódik, majd augusztus 25-én - hagyományteremtő jelleggel - kormánykonferenciát tartanak a kormány munkájának értékelésére a Parlamentben. Ez "lényegében egy kibővített kormányülés lesz" - jegyezte meg.

Lázár János elmondta, a konferencián a miniszterelnök és meghívott vendégek értékelik a kormány elmúlt egyéves tevékenységét, illetve az elmúlt öt évet.

Az eseményen mások mellett részt vesz Cséfalvay Zoltán OECD-nagykövet, Patyi András, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektora, Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács elnöke, Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke, Pálinkás József, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnöke, Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, Matolcsy György, a jegybank elnöke, Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter és Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter.

Az esetleges személyi változásokkal, L. Simon Lászlóval, a Miniszterelnökség államtitkárával kapcsolatos kérdésre a miniszter úgy reagált: "természetesen megtartom" az államtitkárt.

Lázár János a jövő keddi kormányülés témáiról beszélve közölte: szó lesz a népvándorlási válságról, az építésügy átalakításáról, valamint a nemzeti köznevelési rendszer átalakításának eredményeiről és a további lépésekről. Trócsányi László igazságügyi miniszter beszámol az élelmiszerlánc-felügyeleti díjra és a dohányipari vállalkozások egészségügyi hozzájárulására vonatkozó uniós kötelezettségszegési eljárások ügyéről, ezekben az ügyekben a kormány döntést hoz.

Emellett egyeztetnek az autóhitelesek ügyéről, ugyanis jelenleg 200 ezer embernek van ma Magyarországon autó- és fogyasztási hitele van, közülük 30 ezer érintettnek jelzáloghitele is van. Trócsányi László tesz majd javaslatot arra, hogy miként tudják megoldani ezt a helyzetet - magyarázta.

A miniszter kijelentette: Andy Vajna nemzetbiztonsági átvilágítása lezárult, a kormánybiztossal kapcsolatban nemzetbiztonsági szempontból nem merült fel kockázati tényező. Sajnálatosnak nevezte, hogy Magyarországon Andy Vajna több évtizedes sikeres üzletemberi, gazdasági, filmipari tevékenysége nem volt elegendő ahhoz, hogy jó néhány polgártársa bizalmát megszerezze, szükség volt még a nemzetbiztonsági átvilágítására is - fogalmazott. Hozzátette: reméli, hogy a szokásos magyar irigység nevezésű betegségből egyszer kigyógyul az ország, és a siker nem bűn lesz, hanem erény.

Hanganyag: Németh Zoltán

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Javult a helyzet, de még mindig felpörög karácsonykor a lelki segélyvonalak forgalma

Javult a helyzet, de még mindig felpörög karácsonykor a lelki segélyvonalak forgalma

A Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetségének elnöke az InfoRádióban arról beszélt, hogy sokat javult a helyzet az adventi időszakban az elmúlt két évtizedben, de még mindig tíz-tizenöt százalékkal megnő év végén azok száma, akik szorongásukkal, fájdalmukkal, vagy éppen a magány miatt megkeresik valamelyik tagszolgálatot.

Az űrből fognak ellenőrizni – ismertette az új, 20 pontos béketervet Volodimir Zelenszkij

Az ukrán elnök első alkalommal vázolta fel Ukrajna és az Egyesült Államok között megvitatott 20 pontos béketerv-javaslat főbb pontjait, amelyek szerinte alapul szolgálhatnak az Oroszországgal háború lezárását célzó jövőbeli megállapodásokhoz. A magyarokat is érintő vállalás is szerepel a tervezetben.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×