A 1353-as adományvonalon hívásonként és sms-enként 250 forinttal, valamint online a www.segelyszervezet.hu/iskolakezdes oldalon lehet támogatni a kezdeményezést. A nagyobb postákon a csekkbefizetés mellett gyűjtőperselyekbe is várják az adományokat, emellett Budapesten és Pest megyében 120 helyen az Express Pay terminálokon keresztül is hozzá lehet járulni az akció sikeréhez.
Az akció keretében segítséget kapó ezer gyermeket a segélyszervezet országos intézményhálózatának látóköréből választották ki, hogy mindegyikük személyre szabott és a szükséglete szerinti támogatást kaphasson. A hazai rászorulók mellett több száz kárpátaljai és erdélyi magyar gyermek is kap beiskolázási segítséget. A nehéz sorsú iskolásokat gyermekenként 10 ezer forint értékű, személyre szabott, minőségi tanszercsomagokkal támogatja szervezet, negyven hívás a 1353-as adományvonalra egy tanszercsomagot jelent.
Az augusztusi segélyakció mellett az Ökumenikus Segélyszervezet idén is vállalja, hogy a célként kitűzött 1000 gyermek 10 ezer forint értékben történő támogatásához szükséges 10 millió forinton felül beérkező pénzből az intézményeinek felzárkózási programjaiban résztvevő, mintegy 300 diákot támogatja egész évben.
A segélyszervezet felkérésére készült kutatásból kiderül, hogy az iskolás gyermeket nevelő válaszadók mintegy felének jelentős, nehezen megoldható kiadást jelent az iskolakezdés, további 8 százalék vállalhatatlannak nevezte a beiskolázással járó kiadásokat. A Kutatópont reprezentatív felmérése szerint a válaszadók 30 százaléka gond nélkül, önerőből fedezi a kiadásokat, 60 százalék más, jellemzően élelmiszervásárlásra fordítandó költségek csökkentésével oldja meg a beiskolázást. A megkérdezettek 8 százaléka baráti, családi kölcsönöket, további 1 százalék hitelt vesz fel, hogy a legfontosabb tanévkezdéshez szükséges eszközök rendelkezésre álljanak az első becsengetésre.
Hanganyag: Kálló Izabella





