Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 26. péntek István

Nem kell járványveszélytől tartani a pályaudvarokon

Ötven menedékkérőt vittek kórházba tegnap késő este a budapesti Nyugati Pályaudvarról. A szakorvosi vizsgálatok után egy felnőttet és egy gyereket vettek fel hasmenés miatt, kivizsgálásuk és kezelésük még tart, de állapotuk nem súlyos.

A menekülteket segítő Migration Aid nevű civil kezdeményezés sajtófőnöke, Zsohár Zsuzsanna az InfoRádió ReggelInfo című műsorában számolt be arról, hogy az Országos Mentőszolgálat a rendőrség kíséretében a Nyugati Pályaudvarról 50 menedékkérőt vitt be a Szent László Kórházba hasmenést, lázat okozó fertőzés gyanúja miatt.

Gyakrabban találkozunk mostanában a különböző hámsérülések mellett hasmenéssel. Ez egy ilyen eset volt, egy frissen érkezett család olyan helyen ült le, ahol előtte egy másik család volt, mindkét család rosszul volt. Az önkéntesek arra gondoltak, hogy ez utalhat fertőzésre, kihívták a mentőket. A helyszínen lévőket beszállították a Szent László kórházba, voltak olyanok, akiket fel is vettek. Nagyon fontos lenne a közegészségügyi dolgokra odafigyelni a hatóságoknak akkor, amikor a menedéket kérők bekerülnek a rendszerbe. A befogadóállomások túltelítettsége miatt nagyon nagyon rossz körülmények uralkodnak - mondta a sajtófőnök.

A szakorvosi vizsgálat után azonban csak egy felnőttet és egy gyereket vettek fel az osztályra hasmenés miatt, kivizsgálásuk és kezelésük még tart, állapotuk nem súlyos.

Az InfoRádiónak küldött kórházi közleményből kiderül: a további 48 ember tünet- és panaszmentes, ők nem igényeltek kórházi felvételt. A fertőzés pontos eredete ismeretlen, a kórokozót csak a tenyésztés eredménye alapján lehet meghatározni, ami néhány napot igénybe vesz. Közben az egészséges menedékkérőket a rendőrség visszavitte a Nyugati pályaudvarhoz, ahol időközben az ÁNTSZ fertőtlenítette az érintett területeket.
 
 "A vizsgálatok elvégzését követően egy hasmenéses tünetekkel rendelkező kismamát tartottak bent, illetve egy ötnapos tünetmentes csecsemőt is, a kiszáradás esetleges veszélye miatt" - mondta Homor Zsuzsanna fővárosi tiszti főorvos.

Hozzátette: "felhívtuk a MÁV figyelmét, hogy a területen lévő vendéglátóipari egységek fokozottan takarítsák az illemhelyeket."

A tiszti főorvos elmondta: "jelen pillanatban nem lehet tudni, mi okozta a kismama fertőzését, a székletvizsgálat eredménye legalább három nap múlva lesz meg. A higiénés intézkedések, illetve az alapvető személyi higiénés szabályok betartását követően nem kell járványveszélytől tartani."

Kifejezetten a kézfertőtlenítésre és a -mosásra kell ügyelni, az is fontos, hogy szennyezett vizet, élelmiszert ne fogyasszanak, valamint a szökőkutak vize fürdésre nem alkalmas, tehát szennyezett vizekben a mosdás is kerülendő - figyelmeztetett Homor Zsuzsanna.

Hanganyag: Gál Ildikó

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Az Országgyűlés 2025-ben is sok szenvedélyes vitát folytatott le és számos fontos jogszabályt alkotott meg, amelyekről – a napirend előtti felszólalásokról, az interpellációkról, a kérdésekről, az azonnali kérdésekről, az általános vitákról, a határozathozatalokról és a bizottsági ülésekről – év közben részletesen beszámolt az InfoRádió, most a leglényegesebb idei parlamenti történéseket és döntéseket idézi fel ez az összeállítás.
VIDEÓ
Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

2025-ben az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (Asia-Pacific Economic Cooperation – APEC) csúcstalálkozóját Kjongdzsuban tartották, ez a név csak a legelszántabb történelem vagy földrajz iránt érdeklődő közönség számára lehet ismerős Magyarországon. A település pedig egykoron az ókor egyik legnagyobb királyságának volt a fővárosa, ahol máig szinte „szabadtéri múzeumként” sorjáznak az egykori emlékek. A modern idegenforgalmi kihívások ugyanakkor dilemmával szembesítik a várost, hogy megőrizze a karakterét a jövőben is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×