Infostart.hu
eur:
387
usd:
328.63
bux:
0
2025. december 26. péntek István

23 éves csúcson van a foglalkoztatottság - a nap hírei

23 éves csúcson van a foglalkoztatottság - jelentette ki a területért felelős államtitkár. Kiírta a Nemzeti Tehetség Program pályázatait az Emberi Erőforrások Minisztériuma. Ismét csökken az üzemanyagok ára.

A Központi Statisztikai Hivatal mérésének kezdete, 1992 óta nem dolgoztak annyian, mint most - jelentette ki a munkaerőpiacért felelős államtitkár. Czomba Sándor a KSH friss adatai alapján elmondta: a foglalkoztatottak száma meghaladja a 4 millió 200 ezret, a munkanélküliség pedig tíz éve nem volt ilyen alacsony, 6,9 százalék. Hozzátette: a közfoglalkoztatás nagyjából 45 ezerrel járult hozzá a foglalkoztatottság éves szinten 126 ezret meghaladó bővüléséhez április és június között. Az MSZP hamisnak tartja a kabinet foglalkoztatottsági kommunikációját.

Nem változtak a pártpreferenciák tavasz óta, a bizonytalan szavazók aránya viszont emelkedett - ez derül ki a Tárki legfrissebb, júliusi pártpreferencia-kutatásából. A teljes népességen belül a kormánypártok áprilisban 23 százalékos, júliusban 22 százalékos támogatottságot élveztek, míg a legerősebb ellenzéki párt továbbra is a Jobbik, 14 százalékos áprilisi és 13 százalékos júliusi eredménnyel. A baloldali kihívók támogatottsága is stagnál: az MSZP-é az áprilisi 10 százalékot követően júliusban 11, a Demokratikus Koalícióé 5 százalék után 4, az LMP 3 százalék után 2, az Együtté és a Párbeszéd Magyarországé külön-külön 1 százalék volt mindkét időszakban. A bizonytalanok aránya viszont áprilisban 40 százalék volt, júliusra már 45 százalékra emelkedett.

Kiegészíti a kabinet 22,2 milliárd forinttal az ideiglenes határzár építésére, valamint a migránsok átmeneti elhelyezésére fordítható költségvetési keretet. Kovács Zoltán kormányszóvivő az M1-en elmondta: a probléma kezelésére az idén összesen mintegy 29 milliárd forint jut. Hozzátette: a költségvetési tartalékból átcsoportosított pluszforrásból sátortáborok létrehozására, lakott területen lévő befogadó állomások áthelyezésére is költenek. A lakott területen kívüli táborok helyszíneiről egy-két hónapon belül döntenek.

Már csak két menedékkérőt kezelnek a Szent László Kórházban, állapotuk nem súlyos - közölte az intézmény orvos igazgatója. Müller Péter elmondta: tegnap este az Országos Mentőszolgálat a rendőrség kíséretében 50 külföldi állampolgárt vitt be az egyesített intézmény Szent László Kórház telephelyére, hasmenést, lázat okozó fertőző betegség gyanúja miatt. A szakorvosi vizsgálatot követően egy felnőttet és egy gyermeket vettek fel, kivizsgálásuk és kezelésük folyamatban van.

Kiírta a Nemzeti Tehetség Program pályázatait az Emberi Erőforrások Minisztériuma. A 2,8 milliárd forintos pályázati keretösszegű program célja, hogy a fiatalok tehetségük jellegének és szintjének megfelelő segítséget kapjanak képességük kibontakoztatásához. A program forrását a személyi jövedelemadókból erre a célra felajánlott 1 százalékok képezik, ezt a kormány az összegyűlt adóbefizetésekkel egyenlő összeggel egészíti ki.

Két új miniszteri biztost nevezett ki az emberi erőforrások minisztere. Balog Zoltán felkérésére az év végéig Gyetvai Árpád felel a PPP-konstrukcióban megvalósult felsőoktatási létesítmények kiváltásával összefüggő feladatokért. 2016. január 16-áig Maruzsa Zoltán felel - egyebek mellett - az Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. feladatainak az Oktatási Hivatalba történő átvételéért, valamint a hivatal új szervezeti, működési rendjének átalakításával összefüggő teendőkért.

Ismét olcsóbban lesznek az üzemanyagok. A Mol pénteken 5 forinttal csökkenti a 95-ös benzin és 2-vel a gázolaj nagykereskedelmi árát. Szandányi Levente, a Portfolio elemzője az InfoRádióban elmondta: az autósok a benzint 379, a dízelt pedig 363 forintos literenkénti átlagáron tankolhatják majd az autósok. Legutóbb ma (szer) csökkentek az árak 2-2 forinttal.

Törvénymódosítást kezdeményez a buszsofőrök elleni egyre gyakoribb támadások miatt a BKV-nál működő Egységes Közlekedési Szakszervezet. Az érdekképviselet elvárja a kezdeményezés támogatását a Budapesti Közlekedési Központtól, továbbá azt is, hogy a tényekre alapozva, nemzetközi mintára dolgozzanak ki tervet a megelőzésre a BKV-val közösen.

Címlapról ajánljuk
Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Az Országgyűlés 2025-ben is sok szenvedélyes vitát folytatott le és számos fontos jogszabályt alkotott meg, amelyekről – a napirend előtti felszólalásokról, az interpellációkról, a kérdésekről, az azonnali kérdésekről, az általános vitákról, a határozathozatalokról és a bizottsági ülésekről – év közben részletesen beszámolt az InfoRádió, most a leglényegesebb idei parlamenti történéseket és döntéseket idézi fel ez az összeállítás.
VIDEÓ
Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

2025-ben az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (Asia-Pacific Economic Cooperation – APEC) csúcstalálkozóját Kjongdzsuban tartották, ez a név csak a legelszántabb történelem vagy földrajz iránt érdeklődő közönség számára lehet ismerős Magyarországon. A település pedig egykoron az ókor egyik legnagyobb királyságának volt a fővárosa, ahol máig szinte „szabadtéri múzeumként” sorjáznak az egykori emlékek. A modern idegenforgalmi kihívások ugyanakkor dilemmával szembesítik a várost, hogy megőrizze a karakterét a jövőben is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×