Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 27. szombat János

Tordai Sándor lett Püspökszilágy polgármestere

A 2014 előtt tizenkét éven át polgármesterként dolgozó Tordai Sándor (független) került ki nyertesen a Pest megyei Püspökszilágyon tartott időközi önkormányzati választásból vasárnap - közölte a község jegyzője az MTI-vel.

Babinka Magdolna elmondta, hogy a 755 lelkes Pest megyei községben négytagú képviselő-testületet is választottak, miután a testület áprilisban kimondta feloszlását. A képviselők döntésüket azzal indokolták, hogy nem akarnak tovább dolgozni a tavaly ősszel megválasztott polgármesterrel.

A mostani, 65 százalékos részvétel mellett megtartott voksoláson a négy független induló közül a 2014 előtt már egyszer hivatalban lévő Tordai Sándor kapta a legtöbb, 229 szavazatot, így ő győzött. Jáncsy Pál 101, Rottenhoffer István 47, Huszár László pedig 7 voksot gyűjtött - mondta a jegyző.

A négy képviselői helyért 11-en mérették meg magukat (többen folytatni szerették volna a munkát), de a magát feloszlató testületnek csupán egy tagja kapott elegendő szavazatot, ő 2014 előtt Tordai Sándor mellett alpolgármesterként tevékenykedett - tette hozzá Babinka Magdolna.

Címlapról ajánljuk
Ilyen volt a világ 2025-ben
Háború, halál, béke

Ilyen volt a világ 2025-ben

2025-ben egy hosszú ideje óta tartó háborút sikerült befagyasztani, egy másik azonban – a béketervek ellenére – még a fegyverszünetig sem jutott. Körképünkben nem csak a világpolitikát meghatározó fegyveres konfliktusokat, de az év más fontos nemzetközi történéseit is áttekintjük.

Inváziós fajok támadása: durva következménye lesz, ha csak akkor cselekszünk, amikor már ég a ház

Amikor egy idegen állat- vagy növényfaj megtelepszik Magyarországon, hajlamosak vagyunk csak ökológiai problémaként gondolni rá, pedig a számlát nem a természet, hanem a gazdaság fizeti. Fertő Imre, a Budapesti Corvinus Egyetem Fenntartható Fejlődés Intézetének professzora az InfoRádióban azt mondta, az igazi veszteség sokszor olyan „láthatatlan” tételekben rejlik, mint a romló vízminőség vagy az eltűnő fajok, ezért fontos a minél gyorsabb cselekvés, továbbá mérsékelni kell az okozott károkat, negatív hatásokat.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
2025. december 27. 05:00
×
×
×
×