Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 27. szombat János

Elkészült a szegedi határkikötő

Átadták a szegedi határkikötő úszóművét szerdán.

Szabó László, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára a helyszínen kijelentette: a kormány azt szeretné elérni, hogy minél jobb legyen az infrastruktúra Magyarország és a környező országok között.

Elmondta: jelenleg száz kis és nagy forgalmú határátkelő van Magyarországon, ezek közül tizenhat 2010 óta épült, és a tervek szerint 2020-ig még ötvenet alakítanak ki. Ez segíti a határ menti övezetek gazdaságának élénkítését, lehetőséget ad a vállalkozásoknak, a turizmus, a kereskedelmi forgalom növeléséhez. A közeljövőben három új határátkelő nyílik Magyarország és Szerbia között, ezek közül a legkorábban, még ebben a hónapban Röszke és Horgos között, a régi 5-ös úton - közölte az államtitkár.

Fontos cél, hogy a Tisza nemzetközi hajóúttá váljon - hangsúlyozta Szabó László.

Halmosi Zsolt országos rendőrfőkapitány-helyettes elmondta, a Szeged belvárosában kialakított folyami határátkelőhely mindenben megfelel a schengeni előírásoknak, és jó körülményeket teremt az ott dolgozóknak is.

A szegedi folyami határátkelőhelyet uniós támogatással alakították ki. A magyar és a szerb oldalon összesen 1,592 millió euróból megvalósuló fejlesztéseknek köszönhetően hasonló átkelő épült a vajdasági Magyarkanizsa központjában, és felújították a szegedi medencés kikötőt is, ahol a teherforgalom ellenőrzése zajlik majd.

Kozák Péter, az Alsó-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (Ativizig) vezetője korábban azt közölte, hogy az 1990-es évek elején épült kikötő 2,5 méteres merülésű hajók fogadására is alkalmas. A projekt részeként az Ativizig vásárolt egy, a bejárati csatorna kotrására alkalmas munkagépet, így a létesítmény fenntartása olcsóbb lesz.

A Tisza alsó szakasza egészen Csongrádig folyamatosan használható a teherhajók számára, ezért a meglévő iparvágány és a vízi szállítás összekapcsolásával jelentős logisztikai lehetőségek nyílnak meg a térség számára - mondta az igazgató.

Címlapról ajánljuk
Mi történt Lewis Hamiltonnal? Dobogóra sem ért fel a legenda, csalódást keltő szezont zárt a Ferrari
2025, F1-évértékelő

Mi történt Lewis Hamiltonnal? Dobogóra sem ért fel a legenda, csalódást keltő szezont zárt a Ferrari

A pesszimistább várakozásokat is alulmúlta az idei Forma–1-es szezonban a Ferrari: az olasz csapat szurkolóinak Lewis Hamilton sanghaji sprintgyőzelmével és Charles Leclerc néhány dobogós helyezésével kellett beérniük. Az olasz istálló a negyedik helyen zárta a konstruktőrök csatáját. Vámosi Péter, a Motorsportol.hu főszerkesztője azon sem lepődne meg, ha 2027-ben teljesen új pilótafelállással kísérletezne a a Ferrari.

Háború, halál, béke – Ilyen volt a világ 2025-ben

2025-ben egy hosszú ideje óta tartó háborút sikerült befagyasztani, egy másik azonban – a béketervek ellenére – még a fegyverszünetig sem jutott. Körképünkben nem csak a világpolitikát meghatározó fegyveres konfliktusokat, de az év más fontos nemzetközi történéseit is áttekintjük.
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×