Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 28. vasárnap Kamilla

Szabó Béla György lett Somogyviszló polgármestere

Három független jelölt közül Szabó Béla Györgyöt választották polgármesterré a Baranya megyei Somogyviszlón vasárnap.

Borsos Kinga körjegyző az MTI-nek elmondta, az időközi választást azért kellett kiírni, mert a településen tavasszal, a korábbi községvezető halála miatt tartott, ugyancsak időközi voksoláson szavazategyenlőség alakult ki a legtöbb helybéli által támogatott Méhészné Márkus Mária és Szabó Béla György között.

A 263 lakosú község 203 választópolgára közül 140-en vettek részt a vasárnapi választáson, amelyen Szabó Béla György 61, Méhészné Márkus Mária 45, Czupor Gábor pedig 33 szavazatot kapott.

Címlapról ajánljuk
Túlélte az első vihart az örökös válságország

Túlélte az első vihart az örökös válságország

Argentína 2025-ben átfogó gazdaságpolitikai irányváltást hajtott végre: Javier Milei elnök a korábbi államközpontú modellről egy piacalapú rendszerre helyezte át a gazdaság intézményeit. Az intézkedésekkel az elnök a fiskális fegyelem megteremtését, a tartósan magas infláció letörését és a tőke- és árfolyamkorlátok fokozatos feloldását célozta. Ahogy egy ilyen mértékű reform esetén az várható volt, az évet nagy sikerek és kudarcok váltakozása jellemezte, a viszonylagos stabilitást pedig csak az Egyesült Államok politikai és pénzügyi támogatása és Milei október végi választási győzelme hozta el.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×